Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

ÚJ ASZTROLÓGIAI MINTAELEMZÉS!

ÚJ ASZTROLÓGIAI MINTAELEMZÉS!

Az egyik barátnőm lányának készítettem el a horoszkópját évekkel ez előtt, a Születés napjára és most úgy döntöttem felteszem. Sokakat érdekel az asztrológia. Az illető személy nem járult hozzá, hogy feltegyem a születési adatait. A döntését ebben az esetben is tiszteletben tartom!

Bevezető

Mint tudjuk földi létünk a születéssel kezdődik: amikor a csecsemő felsír, azt siratja, hogy ott hagyta a lelki világot, de vigaszul kap egy szép batyut útravalóul: azokat az energetikákat, amiket még lélek szinten választott magának. Mindenki éppen azt, ami neki a legmegfelelőbb! A batyuszületési adatainkkal, azok energetikájával van megtöltve, melyek lehetőségeket rejtenek. Olyan ez, mintha tele lenne pakolva mindenféle alakú és színű drágakövekkel, melyek lehetnek számunkra jók és rosszak is.

A jó hír az, hogy ez életünk végéig velünk marad ez a batyu, és ha jól sáfárkodunk a benne lévő kincsekkel, akkor boldog életünk lesz, a kevésbé jó hír pedig az, hogy rosszul is választhatunk és akkor sok nehézséggel kell szembenéznünk, ráadásul ezt a batyut nem lehet elcserélni, visszaadni, eldobni újat „venni”is csak a következő életünkben lehet majd.

Meg kell tanulnunk kiválasztani, hogy melyek a jó drágakövek. Meg kell tanulni „látni” őket, hogy ne mindig ugyanazokat válasszuk, sőt ne mindig ugyanazokat a rosszakat. Hiába szép és csillogó, ha bánatot, bajt hoz ránk. Az, hogy most itt vagy szabad akaratbeli választásaid eredménye, azt mutatja meg, hogy hogyan használtad fel a kincseidet. Rajtad múlik, hogy pozitív vagy negatív energiáidat hasznosítod egy életen át. Ha nem boldogulsz a kincseiddel, nem látod őket, vagy úgy érzed, hogy mindig rosszul választasz a számmisztikai elemzésed fényt deríthet a titokra!

Az életünk kezdeti szakaszában, kb. 18-20 éves korunkig, még nem vállalunk igazi felelősséget az életünkért. Eltartanak minket, gondoskodnak rólunk mások. A felelősségvállalásunk azonban folyamatosan növekszik ez idő alatt is, hiszen kapunk olyan feladatokat, amelyek elvégzéséért felelősek vagyunk, ahogy telnek az évek, egyre több önálló lépésünk van a saját életcélunk megvalósítása felé. 18-20 éves korunkban kell ugranunk egy nagyot, és fel kell vállalnunk a teljes felelősséget a saját életünkért.

 Van közöttünk olyan ember, aki nem akarja ezt a távolságot egyszerre megugrani, hanem inkább két részletben tervezi. Amikor ugrik egy kisebbet, belezuhan a negatív érzések völgyébe, ahol a mentegetőzés, a panaszkodás, hibáztatás a meghatározó viselkedésformái, és ezek a boldogtalanság felé viszik. Ebből a völgyből nem könnyű feladat az újabb ugrást megtenni a teljes felelősségvállalás felé. Ahhoz, hogy az ember az életét irányítani, alakítani tudja, döntések sorozatát kell meghoznia. Döntések nélkül nem léphet előre az életében, nem fejlődhet az egyénisége. A döntéshozatal az emberi élet egyik legnehezebb része.

 Nehéz szembenézni azzal, ha egy döntés kellemetlen vagy fájdalmas. Van, amikor csak jóval később tisztulnak le egyes események, élethelyzetek az emberben, és visszanézve tudja teljes határozottsággal megállapítani, hogy akkori döntése tényleg helyes volt-e. Sajnos sokszor utólag derülnek ki a rossz döntések, és rádöbbenünk, hogy probléma van az önismeretünkkel, az önértékelésünkkel. "Emberként élni és embernek maradni, ez a legnagyobb ajándék, amit másoknak és önmagunknak adhatunk!"

Néhány alapvető jellemző

A tudatfunkciókat jelölő bolygók horizonthoz viszonyított elhelyezkedése alapján. Élet eben inkább a belső, lelki folyamatok meghatározók, kevésbé a világi események. Benső világod felé orientálódó, érzékenyebb típus, jellemzően kevesebb életeseménnyel, ezek azonban lelkileg mélyebben érintenek. A külső világ idegen, a történések inkább a lélekben zajlanak, a hangsúly a történések lelki megfigyelésén, a tanulságok levonásán van. A tudatfunkciókat jelölő bolygók MC-IC tengelyhez viszonyított elhelyezkedése alapján. Inkább Önmagadra állított, saját magad meghatározó személyiséged, a külvilág kevéssé befolyásol Téged. A tudatfunkciókat jelölő bolygók évszaki eloszlása alapján.

A bolygók túlsúlyban vannak a tavaszi és nyári jelekben.

Ezért extraverziós tendenciájúak, vagyis hatásaik az emberben kifelé, a teremtett világ megragadására irányulnak. A tavaszi jelek erősen, aktívan, a nyáriak éretten inkább stabilan extravertálnak hatásaikban. A legerősebb a teremtett világ megragadására irányuló készség a Kosban és azután állandóan gyengül a Szűzig. Ebben a képletben, tavaszi jelekben ugyanannyi bolygó áll, mint nyáriban. A rügyfakadás és az érés az analógiája.

Kardinális jegyek túlsúlyban van a képletben: valamilyen irányban megnyilvánuló akarat, dinamikus működés, tettrekészség, öntudatos, önálló, kezdeményező magatartás a legjellemzőbb rád. A kardinális jegyek túl súlyban vannak, ez azt jelenti, hogy új korszakokat vezetsz, az ilyen személy az új dolgokat indítják be.

Szilárd jegyek (Bika, Oroszlán, Vízöntő, Skorpió)

Ahogy a nevében is benne van, a négy csillagjegy személyisége erős és masszív. Ellenáll a változásnak, nem lehet könnyedén befolyásolni. Sajnos neked 4-pont a szilárd jegyek, és csak az IC-vagyis az otthonod van az Oroszlán jegyben. Számodra ez nehézséget eredményez a saját életcél megtalálásában. Előfordulhat a jegyek hiánya miatt, hogy valójában nem tudod midig eldönteni, hogy mit is akarsz.

Változó jegyek (Ikrek a Szűz, a Nyilas és a Halak)

Ezek a jegyek mindkét előző jellemzőit magába foglalják: az érdeklődés hol a külvilág felé, hol saját magadra irányul. Ez nagyfokú rugalmasságot eredményez a tapasztalatok feldolgozásában és könnyű alkalmazkodóképességet tesz lehetővé. Állandóan új megoldásokat keresel. A Változó minőség nagyfokú alkalmazkodási képességet, sokoldalúságot, ugyanakkor latolgató, fontolgató magatartást, lekötelező emberszeretetet ad.

Az erősen e minőség hatása alatt lévő személyek változékony természetűek, dualisztikusak, sokoldalúak, nyugtalanok, könnyű felfogásúak, alkalmazkodóak, intellektuálisak. Változékonyságod megfelelően bizonytalanok, főleg Önmagaddal és a párkapcsolatban és a külvilágból érő eseményekre. Testileg és szellemileg is friss, és, mozgékony vagy. Jó a megfigyelő képességed. Állandó a mozgásigényed van, jó a nyelvérzéked és kommunikációs készséged.

Négy pont a Tűz jegyed (ez nagyon kevés)!

Sem a Kos jegyében, sem az, Oroszlán jegyében nincs bolygód.

Kevés a spontaneitásod, a lendület, a hit, az optimizmus. Nehezen nyílsz meg mások előtt. Arra kellene törekedned, hogy több bizalommal közelíts a világ felé. Sajnos nincs Kos, Oroszlán jegyed egy Nyilas jegyben van a Neptunusz, és a Hold. Tehát hiába sok a kardinális jegyed, de ha nincs tűz jegy. Előfordulhat veled, hogy nehezen tudsz elindulni, és szükséged lehet a nagyobb lelkesedésre és a szikrázásra, hogy eljuss!(neked is erre van szükséged)!

Akinek sok a Tűz jegye, amit megtervezett, annak nekivág, azonnal cselekszi, nem szereti halogatni a dolgokat, és nem tekint a körülményekre. Elsősorban a jövő érdekli, és kevésbé a múlt. Szeretetét, gyűlöletét nyíltan megmutatja. De a Kardinális jegyed túlsúly van, ezért ez pótolhatja a kevés Tűz jegyed!

A levegő-elem 10-pont (nagyon sok)!

Felfokozott igényed van a kommunikációra, ismeretszerzésre és az emberi kapcsolatokra. Folyton mindenhez és mindenkihez kapcsolódni akarsz. Témád a megismerés és az elvonatkoztatás. érdeklődő, nyitott, mozgékony, ugyanakkor hajlamos lehetsz az ingerlékenységre, néha nehezen kezeled a pszichés feszültségeket.

Levegős jegyek.

 A problémád a sok levegős jegyed miatt, hogy előző életeid során olyan ideákhoz, eszményképekhez, elvekhez vagy példaképekhez ragaszkodtál - vagy netalán ezeket az elveidet megpróbáltad másokra ráerőltetni, amelyek tévhitek voltak. Akadályozták, gátolták a magunk és a környezeted fejlődését egyaránt. Ezért a jelen életed során a levegős jegyeknek az a feladatuk, hogy a racionalitást figyelembe véve próbálj meg tanulni úgy élni, hogy ami elveket, ideákat, ötleteket képviselnek, azok többé-kevésbé a realitás talajából induljanak ki.

Ne irreális dolgokkal, ne tévhitekkel foglalkozz, ne téveszmékkel, révideológiákkal próbálkozz, mert az továbbra is csak meg gátol a fejlődésben. És még egy: a levegős jegyekre jellemző általában egy megfigyelő tartás. Szereted kívülről szemlélni az eseményeket, nem beavatkozni tevőlegesen. Nem aktivizálod magadat, nem próbálsz valamiféle tevékeny módon közreműködni az események alakításában. Ez a tanulási feladat, hogy aktívvá kellene válnod. Fel kell adnod a megfigyelő tartást, ha azt szeretnéd, hogy előre lépj, és részt kell venned az életben.

Párkapcsolataidban

Szellemi társat keresel, aki hozzád hasonlóan szerteágazó érdeklődésű és nem köti gúzsba a szabadságvágyadat. Ha viszont nem korlátozz Téged szabad mozgásteredben, képes vagy hosszabb ideig is kitartani társad mellett. A velük töltött idő problémamentes, könnyed, mert a sok Levegő jegyed miatt szórakoztató, eseménydús vagy és, tele vagy ötletekkel.

Megjegyzés

10-pont nagyon sok, mert 10-bolygóval dolgozom az asztrológiában és ennek fele vagy is 5-bolygó levegős jegyben Iker Mérleg. A három Mérleg jegy nagyon sok, mert a Mérleg jegy az arra ösztönöz, hogy a külvilágnak megfelelj. Erre rengeteg időd elmegy és nem a külvilágnak kel megfelelned, hanem Önmagadnak! Te inkább ismerkedős alkatok vagy, mész, kommunikálsz, sok kapcsolatot tartasz fent, nem annyira a kötődősek, inkább a társaságra van igényed, barátokra, kulturális eseményekre, nyüzsgésre.

Víz túlsúlyjellemző (szangvinikus.)!

Vízjegyekben van a legtöbb bolygód, akkor kifejezetten érzelmes alkat vagy. A Víz jegyek flegmatikusak, érzelmes vagy, de az érzelmek nem mindig látszanak rajtad, inkább belül éled meg a dolgokat a párkapcsolatban is. Gyengédség, álmodozás, jó befogadó készség, és fantáziadús vonások jellemzik. Feszültségoldó, alkalmazkodó (formát kitöltő). Az "én" rétegei.  Véredben van az együttérzés, és leginkább a lelki kötődés miatt van szükséged az emberi kapcsolatokra. Témád a befogadás és az odaadás.

Hiányzó a földelem !

Kevés a racionalitás, nehezen vállalást, felelősséget, és gyakran nem viszed végig, amibe belekezdtél. Hajlamos vagy elragadtatni magadat, időnként délibábokat kergetsz. Sokat segíthet, ha rendszert viszel az életedbe, és ahhoz fegyelmezetten ragaszkodsz, valamint ha tudatosítod magadban a hiányosságaidat.

Megjegyzés

Szellemi életünkben a Föld elemtől kapjuk azt a képességet, aminek köszönhetően táplálni tudjuk magunkat és egyben gondoskodni tudunk magunkról. A Föld elem egyensúlyhiánya az „anyai” gondoskodás hiányának eredménye is lehet. A Föld elem központi szerepet játszik a horoszkópban. A Föld elem egyensúlya adja azt, amit magunkból környezetünk felé kisugárzunk: Pl.: Milyen a felépítésünk, megjelenésünk. Teljes életet, élünket. Otthonosan és védettségben érezzük-e magunkat az életben. Jól érezzük-e magunkat a bőrünkben. Harmonikus, egészséges, energikus-e a kisugárzásunk.

Mivel Neked hiányzik a Föld elem, és jön egy ember az életedbe, akinek pont abból az elemből van többlete, mennyire rá tudsz cuppanni, a belőled hiányzó energiákra. Ebből is lehetnek nagy szerelmek, csak magában egy elem léte, vagy jelenléte sajnos nem tart össze örökre egy párt, ahhoz más dolgok is kellenek. A jelenlegi párodnak van Föld jegye igaz, hogy nem sok, de még is pótolja a Te föld hiányodat, de nem tart örökké össze benneteket, mert ahhoz nem elég a csak a föld jegy.

Üres házak

3-as,4-es,7-es,8-as,9-es,10-es,11-es,ház,üres,a horoszkópodban!

Az üres ház nem azt jelenti, hogy kevésbé hangsúlyos az életedben lévő ház, és hogy el vagy ítélve, hogy bármilyen életrészed legyen, amit a ház szabályai "hiányoznak" az életedből. A tranzit (mozgó) bolygók különböző pontokon meglátogatják üres házaidat, és ebben az időszakban egyre fontosabbá válik, és bármilyen kérdést meg kell oldani, akkor a helyett, az életet ki kell dolgozni. Egyesek asztrológusok úgy vélik, hogy egy üres ház azt jelenti, hogy a ház legtöbb kérdését az elmúlt életetekben / dolgoztátok ki, ezért nem kell ennyire koncentrálnia a problémákat ebben az életben; ez nem jelenti azt, hogy nem része az életednek, csak általában nem része az életednek, problémáidnak.

Leggyakrabban, amikor az asztrológiai kezdők egy üres házat látnak, azt hiszik, ez azt jelenti, hogy valami nincs rendben. Nem írom le minden üres házad jelentését, mert a házaknak ura is van, akkor azt nézzük meg. Például: üres az a 7. ház szintén nincs bolygó)!  Kezdetben úgy gondolod, soha nem találod meg az igaz szerelmet, vagy soha nem mész férjhez. A 10-ház Siker hívatás házában sincs, bolygó ez azt jelenti, hogy a sors meg oldja, hogy Te sikeres legyél, bár a föld jegy hiánya kicsit problémás, mert nincs meg a stabilitásod.  Ha valami hiányzik a táblázatban, mindig kétféle módon lehet kezelni. Teljesen figyelmen kívül hagyhatod, ami hiányzik. Nem érint Téged. Amit nem tudsz, nem hagyod ki. Vagy nagyon tisztában vagy azzal, ami hiányzik.

A 4-es és a 10-es ház, viszont ha üres, már pedig neked ez a két ház üres.  Itt általában van egy probléma, ami az előző életekhez is kapcsolódik, s hát a jelen életben is előfordul, hogy az ilyen emberek túlságosan sokat foglalkoznak a munkájukkal. Munkamániásak.

 A feladatod, a IV, X. ház közötti egyensúly megtalálása. Tehát, hogy megfelelő időarányban dolgozz úgy, hogy a családra is elég időd jusson, s a hivatására, a munkára is megfelelő időt próbálj szentelni. Ez az egyensúly egy igen lényeges dolog, ugyanis ha valaki túlságosan munkamániás, tehát, nem csak a IV, X. házat érinti a dolog, hanem a 6. házat leginkább, akkor ez az életmódra is negatív hatással lehet. A 6-os házadban viszont van bolygód tehát elképzelhető, hogy munkamániás vagy. Ez nem probléma addig, míg egyedül ész! De arra vigyázz, ha majd lesz kapcsolatod, akkor a munkát munkaidőn után, abba kel hagynod, mert a családod elkel látnod. Erre mindig figyelj oda!

Személyiséged

Nap és a  Hold

Távolról nézve minden olyannak tűnik számodra, amiért érdemes örökké jönni, menni. Vagy valóban utazol is, vagy a mozgalmasság boldogító érzését kitalált vagy valós történeket mesélésével éled meg, pontosan úgy, ahogy a regényekben olvastad. Mindaddig rendben is van ez, amíg csupán ezek a történetek játszódnak a képzelet mezején, ám amikor a képzelőerőd hálójával már a barátaidat is megpróbálod körbe fonni, és hosszú meséket kezdesz terjeszteni róluk, már figyelj oda! Imádsz a középpontba lenni, ami látszik a fényképeden is és ezzel nincs is semmi gond.

Próbálsz olyannak látszani, aki a bizalmas információkat is tudja bármiről és mindenről, ám ez azzal jár, hogy amit mondasz, az általában megbízhatatlan. Ez nem jelenti azt, hogy nem mondasz igazat, annyira élénk a képzeleted, hogy valóban Te elhiszed, amit mondasz, sőt másokkal is el tudod hitetni. A gondolkodásodban tartanod kellene magad a pontossághoz, mivel az elemző és a kritika érzék távol áll tőled, és legalább annyira rászedhető vagy, mint találékony, amikor történetekről van szó. Némi meggyőzés után hiszel a szellemekben, a varázslókban, a szeánszokon átélhető élményekben, és a spirituális dolgokban. Hiszel a végtelenben, térben, időben egyaránt.

Kérlek, tartsd magad távol ezektől a dolgoktól, mivel csak még tovább táplálják amúgy is fantázia dús képzeletedet. Az a szokásod, hogy mindent kitalálsz, amit tudsz, amit pedig nem, azt kitalálod, és ez valószínűleg sok zürzavarban sodor bele. A rosszindulatnak nyoma sincs benned, de az egész szomszédság figyelmét le tudod kötni néhány jól irányzott utalással különféle botrányokra.

Romantikus és kalandvágyó vagy, ám nem igazán állhatatos lehetsz a szerelemben, bár ha hatalmába kerít az érzés, általában egy darabig ott is tart. Nyughatatlan vagy, és meglepő módon- fárasztanak az emberek, és ez a Nap- Hold kombináció egynél több házasságot vetít előre. (Ez szerintem nem így van, de erről később írok)!

Szükséged van agytornára, a fontossági sorrendben ennek meg kellene előznie a regényolvasást is a tanulás világos, kötött irányvonala sokat segítene a nyughatatlanságod legyőzésében. A két kombinációval népszerű és életvidám, és szórakoztató társaság, jó mesélő, de másokat is szívesen meghallgatsz. Nagyon jó a beszédkészséged, a mozgáskészséged alapján akár kiváló színész is lehettél volna vagy lehetel még, miközben a nagyon sajátos taktikai érzéked üzleti és politikai téren is lehetőséget teremt karrierre.

Nagyon nehezen kötelezed el magad, és rengeteg olyan helyzetbe keveredsz bele, amelyek másokat zavarba hoznának. De Te sem vagy sértetlen és valószínűleg egy napon majd Te is az emberedre találsz, hacsak nem szánod rá magad a logikai képességed fejlesztésedre, mert akkor a gyorsaságod, az éleslátásod és kiváló emberismereted sikeres jövőt ígér.

Megjegyzés

Művészi képességed az 100%, hogy van, ez látszik a fényképeden is jó fotogén arcod van. A tánc is művészi képesség akár színházba is táncolhatnál, társaságkedvelő és általában elégedett vagy az életeddel legalább is fiatal 20-éveidig elégedett voltál. A szülői háztól 20-éves korodig el le lett volna költözni, de gondolom későbbi életkorban költöztél el.

Szereted volna, ha a család támogat, de ha nem támogatott, mert úgy látom, hogy nem igazán tudtak támogatni. De a kitartás és az erőfeszítés sikereket eredményez és karrierben is. A tudásnak van ereje. A megállapításban egyértelmű. Ez a tudás segít az élet bizonyos területein a különböző korlátozások leküzdésében. A szülőkkel látok kisebb problémákat, és így elképzelhető, hogy a nagy szülők sokkal jobban támogattak, vagy neveltek téged.

Az én külső burka - a személyiség

Az aszcendens sokszor csak álarc

Önmagára az ember nagyon nehezen képes rálátni, mert érzelmei (Hold), tudata, egó (Nap) és konfliktusai (Mars) szubjektívvé teszik. Körülbelül 30 éves korunkig azzal vagyunk elfoglalva, hogy elfogadtassuk magunkat. 30 felett már azon dolgozunk, hogy önmagunkat elfogadjuk.

Mielőtt elolvasnád aszcendensed jellemzőit, tudd, hogy félelmeink gyengeségeinkből táplálkoznak, erőnket csakis gyengeségeink felvállalásával kaphatjuk vissza, nem pedig azok tagadásával. Az elfogadásért, vagyis a szeretetért vívott küzdelemben, ha külön tudjuk választani az embert az álarcaitól (aszcendens), illetve saját álarcainkat félelmeinktől, megérthetjük és elfogadhatjuk viselkedéseink okait, szeretet tejesebb kapcsolatokban élhetünk. Aszcendensünk titkai-30 felett már önmagunk elfogadásán dolgozunk.

Az aszcendenseddel ötletekben nagyon gazdag vagy, életrevaló kezdeményezéseid vannak elsősorban olyan területeken, ahol valamit szebbé, ízletesebbé lehet tenni. Szereted a társaságot és a gyermekeket. Az emberekre pusztán a személyiségeddel is nagy hatást gyakorolsz. Ízlésben és viselkedésben hajlasz a különlegességre, úgynevezett extravagáns vonások felvételére. Mivel az Iker az változó jegy így gyakran előfordulhat, hogy életed során többféle hivatással is megpróbálkozol, és ha kitartasz egy pálya mellett, akkor el- vágyakozol valami más, valami merőben ellentétes felé. Nagyon jól tudsz fogalmazni ezért elképzelhető, hogy olyan foglalkozást választasz, ami valamilyen módon kapcsolódik az íráshoz. Könyvelő vagy az is az íráshoz tartozik, bár már számítógépen dolgozik mindenki.

Az a születési Nap jegyed,és az Aszcendensed kettős jegy: emiatt könnyen szétforgácsolod magadat, nem mindig mered ki bontani a tehetségedet megfelelően a képességeidet, nem mindig tudsz szívósan harcolni egy célért.

Néha határozatlan, ideges, ingerlékeny is lehetsz, ezért jó, ha magadtól sokkal határozottabb társat választasz, aki segít neked akkor is, ha egy esetleges sikertelenség esetén kedélybetegek, depressziós lennél. Emellett természetesen számtalan jó tulajdonsággal rendelkezel! Értelmes vagy, szereted a művészeteket és a tudományokat. Ikrekként az a képességed, hogy borotvaélesen tudsz gondolkodni, kitűnő matematikus lehetsz.  Igen sok világhírű matematikus született az Ikrek jegyében.

Nagyszerű alkalmazkodó képességed, hajlékonyságod alkalmassá tesz arra is, hogy a színpadon is megálld a helyedet. Elsőrendű kézügyességed is mindenre képesít, ami testi fáradsággal nem jár. Igazi társasági személy vagy, jól tudsz másokat szórakoztatni és másokkal szórakozni. Jó szívű és áldozatkész, szívesen segítesz, ha erre kérnek.

A kitartó, nehéz munkára azonban nem vagy alkalmas. Ha túlhajszolod magadat, lelkileg is összeroppanhatsz! Éppen a lelki bizonytalanság miatt van talán az, hogy nem mindig vagy őszinte a környezetedhez. Csak annyit árulsz el nekik, amennyi szerinted rájuk tartozik. Ezért a családtagjaid, barátaid bosszankodnak, mert elhallgatsz előlük fontos dolgokat. Mindig egy kis titokzatosság, sejtelmes félhomály bujkál magánéleted és tevékenységei körül. Ez nem probléma hisz nem tartozik mindenkire sem a munkád, családi életed, magánéleted.

Rendkívül jó szívű, vagy, de néha előfordul, hogy elő bújik a kis „ördög” vagy is az agresszivitásod is. Nem mindenkivel vagy agresszív, de aki nem ért meg Téged azzal viszont vitatkozol. Ezt Te nem rossz szándékkal teszed, de, akik nem értenek, meg Téged azzal tudsz vitatkozni és szeretsz is az ilyen emberekkel vitatkozni.

A csaliknak a vonzó ruhák iránti vonzerőd van, de természetednél fogva mélyen konzervatív vagy. Mindig igaznak tartod saját magadat, és, nem bízol meg mindenkiben, és kizárólag magadra támaszkodsz. Előfordul az is, hogy Többet akarsz bizonyítani, mint erősségeid, de okod van arra, hogy szorgalmas légy, mert a pénz nem esik könnyen az öledbe. De még mindig a legégetőbb ügyekben is elboldogulsz egyedül is.

Magánéleted!

Mint fentebb már írtam kettős jegy miatt néha hadilábon állsz a hűséggel. Ez azért fordulhat elő, mert szereted a változatosságot, a kalandokat. Ezekről Te előfordulhat, hogy mélyen hallgatsz, és legtöbbször akkor is megmaradsz egy családi kötelékben, ha ennek már semmi értelme sem látszik. Mint házasfél igen ügyes, alkalmazkodó, találékony, kedves, kellemes Nő vagy. kitűnő eszeddel – ha szükséges – mindig találsz alibit, vagy pedig egy idejében alkalmazott bók segíti ki a bajból. Nagyon nehéz kifogni rajtad.

Megjegyzés

A levegős jegyű aszcendensed miatt túl éber és aktív, vagy állandó mozgásigényed van, szükséged van kirándulásra, szabad levegőre, vagy más mozgás lehetőségére, például táncra (imádsz is táncolni). Egyszerre több dologgal foglalkozol, de érdeklődésed hamar elveszíted.  Könnyen barátkozol, de barátságaid többnyire felületesek. Te Dupla kettős  jegyű vagy  a legváltozékonyabb jegy, de ugyanakkor hajlandó vagy addig menni egy dolog után, amíg az energiádból futja. Ha egyszer a belső tudást keresed a külsőleges dolgok és szenzációk helyett, akkor nagymértékben lelki beállítottságúvá válhatsz, mivel ez a jegy rendelkezik a legfinomabb energiával, és az összes jegy közül ők befolyásolhatók a leginkább.

Bár erre a jegyre  szokták mondani, hogy a szeme sem áll jól olyan, mintha mindig valami ravaszságon törnéd a fejedet. A szemedet nem láttam mivel napszemüveg van a szemeden. Napszemüveggel készült képek azt jelentik, hogy nem szeretnéd, és nem akarod, hogy olvassanak a szemedből. A szem a lélek tükre! Ezt csak úgy mellékesen írtam!

Ha,jó a megadott születési óra perc,akkor 2008, volt változás az életedben. 2008,2009,2010 Vénusz visszatérése. A Vénusz kisebb szerencsét hoz, de biztos történtek ezekben az években egy nagyobb, vagy egy kisebb változás. Skorpió az aszcendensed IC- a Halakban 4-es házas Uránusz az IC- ura a 3-as házban tehát nem saját ingatlanban költöztél, hanem albérletben. Ez bizony egy nagy változást hozott az életedben, mert elhagytad a szülői házat.

Aszcendens fényszögei

Asz -M Merkúr:

Okos, intelligens vagy sok jó adottságod van, amelyeket az információ és a kommunikáció területén tudsz kiválóan hasznosítani. meghatározó életedben hogy emberekkel találkozz, és kapcsolatokat építsen ki. gondolkodásod logikus, Intelligens és jól informált vagy, aki mindig lépést tart az újdonságokkal.

Az intellektuális kapcsolatok a legfontosabbak személyiségednek, és egész lényed sugárzik intellektusáról, gyorsan pörgő eszedtől. könnyen teremtesz ismeretségeket figyelmed, sokfelé irányul, nem tudsz csak egy dologgal foglalkozni.  Szereted a társaságot, és rendkívül beszédes vagy, mindig ügyesen össze tudod terelni az embereket. Ötleteiddel pedig többnyire elkápráztatod társaságot, ezért közkedvelt, és mindig központi szerepet töltök be.

33-éves korod körül 2014 volt változás az életedben.

F R Aszcendens

Túlzások, mértéktelenségek jelenhetnek meg. Nem tudod, mikor kell csendben maradni. arrogánsnak és fellengzősnek tartanak, túl sokat akarsz egyszerre, nem tudsz mértéket tartani. Sok nagyszabású terved van, de ebből keveset valósítsz meg. Néha előfordulhat veled, sőt biztos mivel a Mérleg jegyében van ezért hajlamos lehetsz, arra, hogy a valóságtól többnek akarsz látszani, határozott véleményed van a dolgokról és érdekelnek a lelki tényezők. Önteltséged miatt nem viszont nem vagy hajlandó meghallgatni másokat, nem vagy képes elfogadni másik véleményt, és a Neked szánt építő kritikát.  Más területen viszont nyitott vagy, valószínűleg mélyíteni fogod a filozófiai meglátásaidat.

Az idő múlásával valószínűleg bölcsebbé válsz és elfogadod, ha nem éppen olyannak látnak, mint amilyen szeretnél lenni. Legtöbbször szerencsés és optimistán is gondolkodsz, ezért jó dolgokat várhatsz a jövőtől. Néha túl sokat engedsz meg magadnak, és extravagáns módon viselkedsz. Viszont szimpatikus vagy az emberek szemében szerencsés és optimista természeted miatt. Fontos, hogy gyakorold néha az alázatot, illetve egyszerre csak egy dologra koncentrálj, így az energiájával jobb, ha egy dolgot valósítsz meg, mint sok félbehagyott tervet "szórj" a világba szét.

2016 szeptemberében tért vissza a bőség bolygója a Jupiter, és a Merkúr!  Tranzit Mc Jupiter trigon, Új munkahely! Magabiztosságod, elszántságod kihat környezetedre is. Családod helyesebben Édesanyád bízik benned, most akár nagyobb döntésekben is dűlőre juthatsz, mint egy esetleges költözés, vagy lakásvásárlás is, de ez nem történt meg csak az albérlet. Ebben az időszakban sokan keresték a társaságodat határozott belső nyugalmad, optimizmusod miatt. Ebben az időszakban érdemes volt kihasználnod a jó szervező képességed, de bízom benne, nem vállaltál mindent magadra. 2016 MC trigon Szaturnusz: Jól választottál munkahelyet, mert ebben az időszakban nehéz lett volna együtt haladni veled inkább egye dűl, dolgozol és ez így is lett, a céljaidat végig tartsd szem előtt.

Asz R G Szaturnusz:

Fiatal éveidben gátlásos lehettél, de az idő múlásával pedig óvatos, hallgatag személy lettél. Néha az emberek távolságtartónak találhattak, nehezen oldódsz fel új környezetben, illetve. ismeretlen emberek között. Törekszel a komoly kapcsolatokra, legyen a párkapcsolat, vagy barátid, mindig becsületes, de ugyanezt maximálisan elvárod a barátaidtól, illetve, párodtól később a gyerekeidtől is. Valószínűleg KB 29 éves korodig nem voltál megelégedve a külsőddel, és nem vártál el nagy teljesítményeket Önmagadtól az életben. tapintatos és komoly természeteddel elnyerheted az emberek bizalmát, minél idősebb leszel, annál bölcsebbé válsz. Kb. 30 éves korod után „oldódik fel” ez a fényszög, ugyanis akkorra tér vissza radix helyzetébe a Szaturnusz. Ettől kezdve leszel még egyre oldottabb, és valószínűleg egyre bátrabb a világban. 2010 -volt az első Szaturnusz visszatérés 29-ebben az évben-életkorban fontos események történtek.

1-es ház mutatja, a külvilághoz való hozzáállásodat és a külső ingerekre adott reakció ezért a hangsúlyos 1-es ház azt jelenti, hogy igényled, hogy felfigyeljenek rád, és bátorítsanak. Bátorításra szükséged is van!

1-es ház a Rák jegyében

 Mutat, az egész életterületet átszínezi a hangulatok és az érzelmek. Ezen a területen vágysz az érzelmi biztonságra, a valahova tartozásra, és a gondoskodásra. Érzelmeid gyakran túlzásokra ragadtathatják, ezért érzelmi játszmákra kényszerülsz vagy zsarnokoskodsz a szerettei felett. Ezen a területen passzív, mások irányítását és gyámolítását várja, viszont odaadó.

A ?B NAP:

A két világítótest nem köt, fényszöget a fényszög nélküli Nap azt eredményezi, hogy nincs, önkontrollod gyengébb lehetsz, illetve gyakran érzed magad magányosnak, gyökértelennek, sehová nem tartózónak. Ez megmutatkozik viselkedéseden is, így fennállhat a veszélye annak, hogy nem fogadnak el Téged olyannak amilyen vagy! A fényszög nélküli Nap- Hold azt is jelentheti, hogy, hogy Te, amit gondolsz vagy teszel, gyakran független illetve a személyiség más részeitől, például az érzéseidtől. Erős feszültség érzése keletkezik, az a benyomásod, hogy az életnek létezik egy jó (magas és tiszta) valamint egy rossz (alacsony) szintje.

 Későbbi életkorában sok időt fordítsz a „földi” dolgokra, de igazi énednek a „magasabb” szintre tekint. Független, úgy érzed, mintha egy sziget lenne a világban. Édesanyádnak Mérleg jegyében van a Hold Levegő, és tűz kombináció. Kedvességet, könnyedséget hordoz a kapcsolat, de a haszontalanság veszélyét is. Te már gyermekként is igen mozgékony voltál az Édesanyád pedig nagy személyes mozgásteret biztosított a számodra. A Mérleg jellegéből kifolyólag a kapcsolat inkább baráti kapcsolatnak mondható volt gyermekkorodban, és talán most is. Édesanyád nehezen tudott nemet mondani, ezért kényeztetett, de ez nem biztos, de előfordul ilyen állásnál. Kettőtök között inkább a türelem volt a jellemző, vagy is Édesanyádnak türelemmel kellett viselni a Te mozgékonyságodat!

Megjegyez

Elérheted a céljaidat amiatt, hogy nem törődsz senki mással, de az ilyesmi valamilyen módon megbosszulja, magát magányos leszel, érzelmi problémáid lesznek. Előfordulhat, hogy egészen mást csinálsz vagy gondolsz, mint amit érzel. Ösztönös törekvéseid teljesen elszakadnak életednek, személyiségednek többi részétől, emiatt komoly lelki betegségek is kifejlődhetnek.

Az évek folyamán a szolárban köthet fényszöget a Nap-és a Hold, de az nem mindig veszem figyelemben. 2016 egy pozitív fényszöget kötött a két világító test akkor helyezkedtél el. Ebben az évben elérkezik a várva várt csend és béke, a kiegyensúlyozottság ideje. Befelé fordulva önmagadra figyelve léptél át a zavaros, nehézségekkel tele tűzdelt időszakon, és ez a békés hangulat a környezetére is átragadt. Jót tesz önismeretének, hogy megkönnyebbülve veszi tudomásul, hogy képes voltál a dolgok jó oldalát látni. Asztrológiai tapasztalat: akivel ezen a Napon megismerkedtél, még egyszer fontos szerepet kap az életében.

Az érzeti önátélés - az emóciók, a lélek

Hold a Nyilas jegyében

Ebben a jegyben nem érzi magát jól a Hold (Pergerin)

Mivel Te az első felében születtél magas testalkatot ad, amely némileg sovány. Természetedből fakadóan idealista vagy, és minden felmerülő nehézséghez ösztönösen filozofikus hozzáállással közeli tsz meg tudva, hogy csak a jövő (és nem a múlt!) Számít. Akkor érzed jól magad, ha új gondolatokat, ideálokat vagy helyeket fedezhetsz fel.  Imádod a korlátozás nélküli szabadság érzését. Különösen nagy szükséged van az intellektuális szabadságra.

„A poharat mindig félig telinek, és nem félig üresnek látod”. Örömet leled abban, ha humoroddal szórakoztathatod az körülötted lévő embereket. Legszikesebben minden kínálkozó lehetőségre igent mondanál, és úgy szeretnéd élvezni az életet. Talán valahol azt feltételezed, hogy mindenki ugyanúgy elfejti az apró részletet, mint Te, ezért gyakran kell megtapasztalnod a dühös barátokat vagy kollégák haragját, amint kérdőre vonnák be nem váltott ígéreteid. Egy kérdőíves válaszadó ezt úgy fogalmazta, meg hogy Nyilas –Hold „minden akar lenni mindenki számára”. A Nyilas Holdaddal mindig figyelned kell arra, hogy céljaid és vágyaid valóban megvalósítható-e. Természetesen szükséged van egy nagy irányt adó motiváló vízióra, de időnként önvizsgálatot kell tartanod, hogy szembesülj azzal vajon saját életmódod méltó-e az ideáljaidhoz. Nehezen viseled a kritikát, amin meglepő módon bármelyik jegynél jobban felháborít. Ezzel a rejtett büszkeséggel gyakran meglepsz másokat, mivel a környezeted általában készpénznek veszi pozitív és oldott viselkedésedet.

Szerelemben

Igényled és biztosítod is a szabadságot és a toleranciát. Fontos számodra a barátság, néha fontosabb, mint egy párkapcsolat. Impulzívan, lelkesen és optimistán közelítesz az élethez. Igazi kalandor vagy, aki imád utazni, szereti a természetet, a szabadtéri sportokat. Mentális értelemben is nagy utazó vagy, aki folyton fel akar fedezni valamit, vágysz a tudásra, szívesen boncolgatod az élet értelmét és a nagy kérdéseket, és szívesen adod át a megszerzett bölcsességet másoknak. Élvezed az életet, de néha hajlamos vagy arra, hogy ráerőltesd a véleményed másokra. Könnyen csapódsz valamilyen szektához vagy extrém esetben elszegődsz akár hittérítőnek is.

Születési uralkodó a Rák jegyben

Mivel születéskor az aszcendens uralkodó bolygója nem a felkelőjegyben volt, a személyiséget másodlagosan ez a jel is meghatározza, "átszínezi". Megérző, álmodozó, szeszélyes és érzékeny hangulatember. Odaadó és romantikus, kerülöd a konfliktusokat. Óvatosan, de azért célratörően haladsz előre. Alkalmazkodó, empatikus és segítőkész - elsősorban akkor, ha nem ellenérdekelt vagy ebben. Fontos számodra az érzelmi biztonság. Érzelgős, és sértődékeny lehetsz.

1. ház uralkodója az) 1. házban

Az egyes ház uralkodója az egyes házban: ez azt jelenti, hogy teljesen átadod magad annak, amit teszel, és nagyon ösztönösen cselekszel, a viszont már kevésbé érdekel, hogyan érint másokat, de nem azért mert szándékosan veszel róla tudomást, hanem néha egyszerűen csak ki buggyan belőled a dolgok és gondolkodás nélkül cselekszel. Mivel az egyes ház mutatja a külvilághoz való hozzáállásodat és a külső ingerekre adott reakció ezért hangsúlyos az 1-es én házamban. Igényled, hogy felfigyeljenek rád és bátorítsanak Téged! Mivel nagymértékben függsz, a környezetedtől ezért próbálod ki használni a kínálkozó lehetőséget. Saját magadból kevésbé tudsz ösztönzést meríteni, ezért szükséged van az egyéniséged kinyilvánítani. Ezzel a bolygó állással figyelned kell arra, hogy ne támadj le az embereket. Ebben az 1-es én házamban mindig jelen van valami féktelenség, hírtelenség.

A következő fényszögek az aszcendensen erősít vagy gátol az M együttállás pl.: feszültséget is generál. Az aszcendens fényszögei is fontos és mivel Ma-nap együttál az aszcendenssel Erős személyiség vagy. Öntudat, önbemutatás összhangban az életerővel. Ezzel a fényszöggel uralod Önmagadat és környezetedet, mert minden cselekedeted közvetlenül az élet szoláris forrásából táplálkozol ez nagyon jó. Regenerálódó képességed rendkívül jó. Teljes összhangban állnak az általános öntudatoddal, múlt- jelen-jövő összefonódnak az örök mostan.

Az 1-es házadban a Merkúr van, a Merkúrt az aszcendens urát írom le. Merkúr a Rák jegében van és az 1-es házad is a Rák jegyével kezdődik. A vizes jegyekben a Merkúr a Rák jegyében érzelmessé válsz. Nem elégszel meg az érthetőséggel a lélekre is hatni, akarsz. Kitűnő memória és képzelőerővel rendelkezel. Az értelmet az intuícióval kapcsolod össze. A szavak mögött is kutatsz létező vagy nem létező fogalmak után.   Ám fantáziád hajlamos a negatív jellegű túlzásra. Érdekel a múlt, a történelem. Kitartó lehetsz a tanulásban, de csak akkor, ha az érzelmi reakcióid nem ütköznek a logikus gondolkodással és helyzetértékeléssel. Titokzatosság leng körül. Ezt élvezed is, de sokszor azért maradnak elhallgatva a dolgok, mert félsz a következményektől, félsz kiadni Önmagadat.

 Ezért több a meg nem élt vágy, mint a kimondott, őszinte, mélyről jövő szó. Szívesen érdeklődsz a lelki dolgok iránt, azonban hangulatod változékonysága miatt a véleményedet is gyorsan változtatod. Jó emlékezőképesség, erős fantázia jellemez, nagyon intuitív, akár médiumi képességgel is rendelkezhetsz. Nagyfokú intuíció és erős ösztönök. íráskészséggel is rendelkezel. Nagyon gyakran változtatod, a véleményed ez mindenképpen nehézségeket okozhat szeretteidnek és Önmagadnak is. Vita, összeütközés esetén hamar jelentkeznek, a kísérő érzelmi motívumok. Vigyázz, ne ezek döntsenek a valóságos érvek helyett!

A C R

Ez számodra azt jelenti, hogy befelé forduló gondolkodásra vagy hajlamos. E mellett elég erős pszichológiai érdeklődést és érzéket is ad, és természetesen az irodalom iránt is felkelti az érdeklődésedet. Élvezed a saját társaságodat, és a saját hangodat, de nem igazán törődsz a külsőségekkel. Jól lehet veled kommunikálni, bár lélekben gyakran nem igazán vagy ott, ahol testileg. Lelki utazásokat teszel, távoli nagy utazásokat. Általában kapcsolatépítésid nehézségekre utal ez a C . Kommunikációs problémákra, s arra, hogy az egyéniséged nem igazán tudod kifejezésre juttatni. A tapasztalataidat, a gondolataidat nem igazán vagy képes szavakba önteni. Bár eléggé intenzív érzelmi gondolatvilággal rendelkezel, de ezekről beszélni vagy írni nem igazán tudsz.

Időközönként úgy érezheted, hogy félreértenek, annak ellenére, hogy szinte alig beszélsz. Szélsőséges esetben pedig pont az ellenkezője következik be, hogy olyan szószátyár, annyit beszélsz, hogy e miatt nem figyelnek oda már.  Általában nem elég gyakorlatiasak a R-bolygó miatt, labilis idegrendszer stb.. Labilisak. Idegesek, idegeskedésre hajlamosak. A retrográd C nagyon sokszor utal arra, hogy eléggé zavaros az életed. Teli változásokkal, átalakulásokkal, és céltalanságra utal.

A feladat a retrográd C-ral általában az, hogy meg kell tanulnod rendet teremteni magadban, a gondolataidban, és a körülményeidben. Az C-a-nak a racionális oldalát, a céltudatosságát, az objektivitásra való törekvést kellene kifejlesztened. Világos célokat kell kijelölnöd magadnak, és következetesen kell dolgoznod azon, hogy ezeket a célokat el tud érni, és erősítened kell az önbizalmadat!

48 éves korban általában a retrográd megszűnik és visszafordul.

 Gondolkodás

Merkúr a Rák

Élénk képzelőerő és kiváló emlékezőtehetség jellemzi. Értelmed akarati impulzusokkal telített, szívósan, de óvatosan haladsz céljaid felé, mégis alkalmazkodó típus vagy. Noha ritkán konfrontálódsz, a maga titokzatos, "befolyó", befolyásoló és kissé bizonytalan módján rendszerint így is eléred, amit akarsz. Csak a helyzet alapos ismeretében hozol döntést. Ugyanakkor racionalitásod érzelmi töltést is kap, és hajlamos vagy ezen az alapon megközelíteni egy-egy kérdést, és pillanatnyi szimpátiák, antipátiák, hangulatok alapján véleményt alkotsz, dönteni. Éles eszű, mégsem annyira a logika, mint inkább emlékeid, intuíciód, előítéletei és élénk fantáziádnak szárnyalása határozza meg gondolatvilágodat. A maga szubjektív módján igen érzékeny vagy a finomságokra. Kiváltképp a zene, a történelem és az irodalom iránt érdeklődhet. Intuitív, töprengő és mélyen gondolkodó. Sokszor mégsem az a lényeg, amit mondasz, hanem az érzelmi tartalom, illetve amit ez által el szeretnél érni, a rád jellemző elkerüléssel.

Kicsit zárkózottan, de jól kommunikálsz; udvariasan, empatikusan, és kissé passzívan, reflektíven. Mentális reakcióinak az ösztönösség is ismérve, mindazonáltal toleráns vitapartner vagy, és ha tud, elkerülőd a szócsatákat. Bár ez nem minden esetben sikerül. Gátlásaid csökkenthetik intellektuális fogékonyságodat. Tanulni, igazán összpontosítani csak kellemes (érzelmi) környezetben voltál vagy képes, főleg akkor, ha megragad egy a téma érzelmileg is.

Megjegyzés

Gondolkodásod mindig átszínezik az érzelmek és hangulatok. Mindenáron kötődni szeretnél valakihez, ezért intellektuális képességeidet is arra használod fel, hogy kapcsolataidat megtartsd és elmélyítsd. Álmodozó, romantikus, mesemondó típus vagy. Neked gyermekekkel kellene foglalkoznod, mert velük érted meg magad a legjobban. Önzetlen, empatikus, beleérző képességed felerősödik.

Legjobban a gyerekekkel érted meg magadat. Kommunikációd általában reakciókra épül. Nem igazán rugalmas, mert egyfajta egzisztenciális szorongás jellemzi. Csak azt tudod megtanulni, amihez lelkileg kötődsz. Nagyon sérülékeny, családcentrikus kisgyermekkort jelöl. A Rák jegyében gyerekes mentalitást mutat, a múlthoz való rendkívül erős kötődést. Általában azt mutatja a tapasztalat, hogy előző életek során rendkívüli intuíciókkal rendelkeztél, igen erős érzelmi beállítottságok vezéreltek, viszont nem voltál képes ennek ellenére sem arra, hogy megfelelő helyzetfelismerésre tegyél szert, és objektívan tud értékelni a helyzeted. Ha, lesz, majd gyereked biztosan sokat mesélsz nekik, mert mesélni nagyon szeretsz. Bár nem csak gyerekeknek mondhatsz mesét, ha valakivel beszélgetsz mindig olyan mesébe illően mondod el.

CRF

Negatív fényszögben van a Merkúr a komonikáció bolygója vízjegyben van, ezért imádsz szövevényes történeteket mesélni, minden bizonnyal teljesen ártalmatlanokat, de alaposan felnagyítod és kiszínezed őket, sztorizás közben legjelentéktelenebb dolgokra is kiterjed a figyelmed. Bár bálványozod a tanult és művelet embereket, a Te elméd nem annyira képzett. Képes vagy tévesen ítélni azért, mert félre érted a tényeket, félremagyarázod őket, eltúlozod a véleményeket vagy egyszerűen csak a tudatlanságod miatt. Az adott helyzet megoldásához szükséges legminimálisabb ismeret nélkül próbálsz megszenvedni minden tervvel és ötlettel.  Nem igazán könnyű Téged meggyőzni arról, hogy nincs igazad, mert ha még ha egyértelműek is a tények, még akkor is ragaszkodsz az álláspontodhoz, amikor már egyáltalán érved sincs mellette.

CRG

Ez szintén egy nehéz fényszög, és szintén az 5-ös házra köt fényszöget. Néhány esetben szellemileg is korlátolt, vagy túlságosan az általános gondolkodáshoz kötődsz. Az is lehet, hogy hiányt szenvedsz néha a fantáziádban, vagy túlságosan sokat törődsz a lényegtelen részletekkel. A sors iróniája, hogy amikor valóban eredeti ötleteid vannak, akkor is nehézségekkel kell, megkűzdened, hogy elismerésre találj, mert a konzervatív beállítottságú emberek soraiból ellenállással fogadnak. A felszínesség, a butaság, félrevezetés ki billent az egyensúlyodból. De ismerve a szándékodat, egyfajta pragmatikus filozófiával védheted meg magad, vagy is a cél szentesíti az eszközt.

Mivel az 5-ös ház a gyermekek háza is nevelésed többnyire erős fegyelem mellett történik, ami arra kényszerít, hogy a konvencionális gondolkodással komfort legyen. Alkotó szellemi képességeid ezzel el is tompulnak. Kicsinyesség, a rend és a jog szigorú követése minden áron és a fegyelem szükségtelenül szigorú követésed jellemzi.  Minden változástól félsz. Hajlamos vagy a félelemre, mert mindig sikertelenségre vagy veszélyre gondolsz. Azon kívül szerelemben lehetsz féltékeny. Az élethez való hozzáállásod többnyire pesszimista. Amennyiben befolyásos pozícióba kerülsz, mások gondolataival sokszor kicsinyesen bánsz. Írásos anyagokkal, szerződésekkel nehézségeid lehetnek. (ez nem a munka háza, de ha vállalkozásod lesz, figyelj oda, mert lehetnek problémáid vele)!

CRG

Sajnos ez, mint fentebb írtam ismét egy negatív fényszög ezért figyelj oda, mert hajlamos lehetsz a depresszióra is, mivel mélyre ható kifinomult elméd nagyon pontosan érzi a világ bajait és a sajátodat is! Sajátosan vagy érzékeny, nem vágsz vissza, ha bántanak, de azért nyalogatod a sebeidet és sajnálod magad.

1-es házad a Rák jegyében 7-es házad a Bak vagy a Nyilas jegyében.

Itt a szexualitás érősen kapcsolódik az érzelmi biztonsághoz: nagyon érzékeny és éles intuícióval rendelkezel. Vonzódhatsz az idősebb emberekhez (Bak jegy miatt)! Sajnos nem tudsz megbirkózni a visszautasítással, ha ennek a legkisebb esélyét is érzed, igyekszel elkerülni a kezdeményezést a másik nemmel. (Ez nem jó itt még van tanulni való feladatod)! Gyerekes szégyenlőséged miatt erős partnernél keresed a védelmet. (Ez az Apával való nem jó kapcsolatod miatt van)! Az egód viszont erősen az érzelmekben gyökerezik, én-ideáljának még meg kel érnie. Emiatt olyan társat keresel, aki minden lehetőséges módon ki tudja belőled hozni, ami benned rejlik.

A személyiséged (1-ház) keresztül, spontán felmerülő érzelmektől indítva, hírtelen fellelkesedhet, és olyan kor szükséged van a Bakra, mint tükörre, hogy felismerd érzéseidnek van-e tényleges alapjuk vagy egyszerűen csak gyerekes érzelmi megnyilvánulásról van szó. Mivel a külvilágtól alapvetően félsz, állandó megerősítésekre van szükséged! Előfordulhat, hogy tagadod a tényt, hogy szükséged van egy társra, aki gondodat viseli.

Anyagiak

A- 2-es ház a vagyonod, amit a két kezeddel megkeresel, és a tested és minden vagyonod ebben a házban van. A 2-es a Rák jegyében van. Anyagiakban elővigyázatos vagy. Szereted, ha mindig van egy kis tartalék pénzed, tulajdonképpen a kicsiből is tudsz sokat képezni.

2-es ház

D A-a 2. házban:

 Nagyon erős saját házában. Mutat gazdagságra, anyagi jólétre, érzékiségre. Fontos az élet élvezete. Fontos az anyagiak költése és szerzése. A D hon keresztülszerzik a pénzt (fodrász, manöken, bankár). Elengedési problémákra utal, anyaghoz való kötődés erős. Mértékletesség ott legyen. Szerencse pénzügyekben. Nemcsak megkeresni, de élvezni is tudod a pénzed. Rossz esetben könnyelmű, költekező. Népszerűséged és szépséged révén igen jó anyagi körülményeket teremthetsz magad köré. (Kozmetikumok, luxuscikkek, szépségápolás; divatdiktátor, divatbemutatók rendezője).

A 2-es ház ura a 2-es házban van bár szerintem a Vénusz is az 1-gyes házadban van és az ura is az 1-es házba, de te ragaszkodsz az óra perhez, hogy pontos.

Az átlagosnál jobb anyagi helyzetre utal. A kiemelkedő üzletnek és nem utolsó sorban a szerencsének köszönthetően, az életút során szinte mindig rendeződnek az anyagi és egzisztenciális kérdések. Biztonságra, szilárd talajra vágysz, tehetséged van a stabilitás megteremtésére. Anyagias személyt mutat ez az állás, akinek az életében erőteljes fontosságú a pénz, és a megszerzett javak. A vagyon számodra egyszerre eszköz és cél is. Ebben a házban a biztonságra vágysz egyértelműen arra, hogy szilárd talaj legyen a lábad alatt. A biztonságot megteremteni ezzel az állással elég nehéz lesz, mert nincs föld jegyed, ami adná a biztonságot.

Megjegyzés

Az Iker jegyed miatt Neked két oldalad van, egy kifelé és a befelé forduló oldal. Az egyik többnyire tudatos benned és teljes mértékben ki tudod élni. Szívesen adsz, és nem kérdezed, mit kapsz vissza. Másik oldalad inkább tudat alatti, inkább az elfogadásra van beállítva. Mivel Te ezt az oldalt eléggé kevésbé ismered, többnyire hiányérzeted támad. Erre meg kellene tanulnod jobban odafigyelni.

Különösen akkor, amikor a Vénusz a Bika jegyében van, de nem csak akkor mindig érdemes oda figyelned. 2018 április 1- 24-ig a Bika jegyében volt a Vénusz, ebben az évben már nem lesz többet ebben a jegyben!

2019 május június 9-ig ismét a Bika jegyében lesz!

3-as ház Oroszlánban

A 3-as ház a tanulás, a testvérek, szomszédok, rövidebb utazások, általánosságban az üzenetek (levelek, e-mailek, posta), a hírvivők, a kommunikáció, média, beszéd, viták, iratok, szerződések, az önkifejezés és a nyelvek.

 Kezdődik, az adott életterületen megjelenik az uralkodás, a hatalom témaköre. A szülött ezen a téren mindenképp sikerre törekszik, fontos neki, hogy mások is elismerjék saját nagyszerűségét. Ezen a területen nagyon kreatív lehet, és elérheti, hogy felnézzenek rá. Olykor viszont elhatalmasodhat rajta a gőg és a büszkeség, és úgy hiheti, hogy neki "minden jár.

Talán jobb is hogy nincs testvéred bár nem igazán jó ez mindig, de neked biztosan így a jó. Ha, testvéred lenne, Te uralkodnál felette és Te lennél a tanára ő mindig eggyel lentebb lenne, mert Te elvárod, hogy felnézzenek rád. Otthonodban-iskolában elvártad, hogy dicsérjenek. Azt hiszem, hogy jó tanuló voltál bár nem kit ünő, de a tanulással nem volt gondod, ha csak az Oroszlánnal kezdődő házad miatt nagy egóval rendelkeztél, rendelkezel. A 3-as házas tevékenységeket az olvasás, az írás, versek, prózák, az órákra vagy az előadásokra való felkészülés és minden hasonló. Gyakran az ilyen magányos időtöltés alatt jutottak, jutnak eszedbe a legjobb ötleted. A 3-as ház ura a Nap a 12-es házban: ezért képes vagy érzékelni, érteni, és másoknak is elmondani az élet ezoterikus megnyilvánulásaid.

Elképzelhető, hogy szimbólumok világához való érzéked felhasználásával olyan verseket vagy prózákat írsz, amelyek mélyen megérint Téged, és akinek írod. A fejlett képzelő erőd, fantáziád vigyázz, mert megcsalhat és fennáll annak a veszélye, hogy összekeverd az álmot a valósággal. Ennél a ház kapcsolatnál előfordulhat, hogy valamivel később érő típus vagy, mert szükséged van arra, hogy tovább időzz a „misztikus fázisban” viszont az is szembetűnő, hogy az ilyen aspektussal rendszerint figyelemre méltó memóriád és kit ünő az asszociációs= képességed van= a tanulás eredménye; a tanulást úgy is értelmezhetjük, mint kapcsolatképzést. Az asszociáció a verbális tanulás és a gondolkodás folyamatainak egyik legfontosabb alapmozzanata. - Az asszociációs kapcsolatok a megismerés egész folyamatára kihatnak: szerepük van mind az ismeretszerzésben, mind az alkalmazásban Az új ismeret feldolgozásának első lépései közé tartozik azoknak a meglévő ismereteknek a felidézése, amelyek az újjal asszociációs kapcsolatba lépve segítik annak rendszerbe épülését (asszociációs szintek)

A 4-es ház az otthon. IC

A gyökereinkkel kapcsolatos, így a felmenőink és hitük, az "ősök útja", az okkult fogantatásunk, az átöröklött tendenciáink. Átvitt értelemben a házhoz tartozik a történelmi érdeklődés, a múlt értékeivel, a tradíciókkal való intenzív foglalkozás, legyen az akár családi vagy helyi, nemzeti vagy alvilági. A hagyományos asztrológiában az apával hozzák összefüggésbe. A modern pszichológiai szemlélet szerint a nem, vagy csak nehezen tudatosítható, korai, gyermekkori vagy élményeket is jelölheti.

Itt ismét felmerül a kérdés, hogy a Szűz jegyében vagy az Oroszlán jegyében van az otthonod.

Ha az Oroszlán jegyében van négyes ház. Akinek a négyes háza –a példánál maradva- Oroszlán volt, az a tízes házában Vízöntőként fog helyt állni, azaz maximális hatékonyságra törekszel, nem pazarolod az erődet és nem törődsz vele, hogy milyennek kéne lennie: mész a magad feje után.

A kezdeti (Oroszlán) szilárd alapokból kiindulva kockázatvállaló önmegvalósító, aki ötletek százait vonultatja fel az életút során; mindig újradefiniálja magát, csak a zsákutcáiból tanul, és lassan találja meg az igazi egyéniségét a sok-sok álcél mögött. Úgy működik, hogy kísérletezget, ellenáll, válogatsz. A 4-es házas Oroszlán jegy azt jelzi, hogy a zsákutcából tanulsz!

A 3-as ház ura a 12-es házban

Gondolkodásod, terveid, és igényed van arra, hogy minden tényezőt, amellyel találkozol, megvizsgáld, és elemezd. Mivel a 3- ház ura a 12-es házban van álomelemzés, szimbolium, mesékkel, legendák világában foglalkozol. Képes vagy érzékelni és elmondani, segíteni másokkal beszélgetni ezoterikus dolgokról. Ennél a házkapcsolatnál és a 12-es ház uralkodójának 3-as ház pozíciójánál is valamilyen módon hiányzik belőled az intellektuális irányultság. Mivel, hogy a 12-es házban van az uralkodó bolygó elképzelhető, előfordulhat, hogy későbbi életkorban foglalkozol misztikus dolgokkal a viszont minden képben szembe tűnően látszik, hogy figyelemre méltó memóriád van. Gyakran magányos időtöltés alatt jutnak eszedbe a legjobb ötletek.

Megjegyzés

Nagyon figyelj oda, mert hajlamos vagy reagálni arra is, amit ki sem mondasz mások, csak szándék szinten jelent meg benned. Nagyon jók a megérzéseid képes vagy megérezni az elhallgatott dolgokat, amiket viszont lehet, hogy nem mindig okos dolog lenne kimondanod.

Nézzük a Szűz IC az otthon

Gyermekként érzékeny és fantáziadús voltál. Az egyik szülő egy idealista volt, aki igyekezett ideális családi helyzetet teremteni. Lehet, hogy úgy érezted magadat, mintha az a szülő igazságtalan lenne, de esetleg eszméletlenül is lehetett volna. Családi problémák lehetett a söpörni a szőnyeg alá, mert csúnya dolgokat nem beszéltek; ezért a helyzet a robbanáspontig terjed.

A szüleid közötti konfliktusok nem voltak hangosak, így nem tudtad, hogy mit követel tőled. Amikor a család igényei nem teljesültek, az egyik szülei elszenvedhettek és kevésbé szeretővé válnának, mert nem tette meg azt, ami elvárható tőled. Te voltál a kötelességeid, és elvártad tőled, hogy végezze el azokat, amit a saját idejében tettél. Lehet, hogy rendhagyónak tartották, mert az egyik szülei nagyon nagy elvárásokkal rendelkezett, és úgy érezted, hogy neked kell élnie. Várakozásaid szerint csendes és jó volt, így jó érzés volt elmenekülni a saját világodba. A gyermekkori érzékenység és élénk képzelőerővel könnyedén el tudsz menni az olvasás és a zene, vagy bármely más kreatív kifejezés formájában. Ahogy idősebb lettél, realista lettél; láttad, hogy ez nem működött. Ki kellett fejlesztened a kommunikációs készségedet és bizalmat szerezned. Van hajlamod arra, hogy vállald a "kemény munkás" szerepét a családod és önmagad számára. Keményen fogsz dolgozni, hogy ideális családi / otthoni helyzetet teremts majd a családodnak, és úgy véled, hogy, kötelességed felelősséget vállalni a családod jólétéért. Az otthon a 4-es ház nagyon kérdőjeles, mert vagy az Oroszlán jegyében vagy a Szűz jegyében van. A ház urát nem írom le, mert vagy az Oroszlán jegyében vagy a Szűz jegyében van.

5-ös Kreativitás, szerelem, gyerekszórakozás, kockázat, sport, hobbyi, vállalkozás.

5-ös ház a Mérleg jegyével kezdődik

Te mindenképp szeretnél harmóniát teremteni az adott életterületen. Itt mindig együttműködsz másokkal, ezeket a dolgokat nem tudódsz egyedül csinálni. Ezen a bizonyos téren fontos neked a kellemes hangulat, az emberekkel való kedélyes kapcsolattartás. Valószínű, hogy a jelölt életterület valamilyen módon összefüggésben van a flörtjei del vagy a párkapcsolatoddal. Ha az 5-ös ház csúcsán van a Mérleg nem termékeny jegy, de + pozitív így elképzelhető, hogy az első gyerek lány lesz.

5-ös házban3-bolygód van

Nagyon vágysz a sikerre, hogy az egyéniségedet érvényesíteni tudd és arra, hogy te állj a középpontba. 35 éves korodig minden alkalmat megragadtál, hogy örömet szerezz  önmagadnak és olyan dolgokkal foglalkozz, ami kellemes élménnyel, meglepetéssel tölt el. Elképzelhető, hogy hivatásszerűen űzöd a hobbydat. (Nem, mert szeretsz táncolni hivatásos táncos is lehettél volna)! A kapcsolataid is az önmagadról kialakított képet tükrözik. Bár rendszerint magadnak akarod a vezető szerepet, néha azért meg tisztelsz másokat is, hogy rájuk bízd a részletek kidolgozását mivel te nem az a típus, vagy aki szeret foglalkozni az apróságokkal foglalkozni. Viszont, ha úgy adódik, akkor nem félsz attól sem, hogy egyedül vágjál, neki nagyratörő terveid megvalósítsd.

5-ös 11-es ház

A Mérleg jegy miatt nagyon önfeláldozó, és gyengéd lehetsz, és rendkívül adakozó, és bizonyos értelemben egész léted a szeretet személy köré fonod. Kapcsolatokban azonosítod magad, mert arra vágysz, hogy társad és Te egyek legyetek. Ezért amikor nincs, veled úgy érzed, hogy lényednek egyik fele hiányzik. Ez minden képen az önbizalom hiánya miatt állandó megerősítésre van szüksége. Tudatatlanságod miatt gyakran benne maradsz a szerelmi kapcsolatban még jóval a felismerés után is, hogy az már nem tesz jót neked! Ez azért is fordul elő veled többször is az életed folyamán, mert nehezen hozol döntéseket, mert félsz megismerni a másik érzelmei. Sokkal könnyebb számodra megfordítani a dolgokat, és inkább Önmagad bántani. Alapvetően Te a szerelemben vagy szerelmes, ezért amikor a szerelmed virágzik, nincs Nálad boldogabb ember a földön! Szexuálisan hajlamos vagy a meghódoló szerepében maradni, inkább társa, mint a saját igényeiddel törődnél.

Jupiter az 5-ös házban

Ebben a házban a sorsbolygó tehetséges, okos utódokra utal, de sajnos még nincs gyermeked, de még semmi sincs veszve. Szerelmi életed sikeres, de sajnos ez sem így van, de majd leírom, hogy miért is nem így van. A szerelmi életbe is változtatni kel, mert úgy látom, hogy nagy lendülettel veted bele magadat, életed során az átlagosnál jóval több kapcsolatot teremtesz, és partnereiddel érzelmileg és anyagilag egyaránt nagylelkű vagy. Jó házasság, tartós kapcsolatok. Fényes előmenetel a színházi és általában a művészi élet területén is.

Szaturnusz az 5-ös házban

Ez a bolygó késlelteti a gyermek születését. A Szaturnusz házpozíciója azt az életterületet szimbolizálja, melyben közvetlenül szembesülsz a kudarcaidtól való félelmeiddel, ahol kénytelen vagy foglalkozni a gyengeségeiddel és a hiányosságaiddal. Ennek a háznak a témáival meg tanulhatsz bánni a határokkal, általuk fejlődhetsz, és érettebbé válhatsz. A sorsbolygó ebben a házban arra hívja fel a figyelmed, hogy köteles vagy tisztában lenni a saját felelősségeddel.

Sajnos a „sors” bolygó az 5-ös házban a Szaturnusz az öröm megrontója. Mindent komolyan és tragikusan fogsz fel. Minden játék azonnal komollyá válik, és legtöbbször félresikerül. Titokban bűntudatot hordozol magadban és tudattalanul, de vezekelni akarsz érte. A reménytelen és már eljátszott helyzetekben is mindig ugyanazt a kártyát akarod megjátszani. Hiányod van elismerésből és csodálatból. Mérsékelt az érzelmi és a nemi életed, de érzelmeidben kitartó, és megbízható vagy. Szerelmi csalódásaid voltak és még lehetnek, ha nem változtatsz az életeden.

Alacsony rezgéseinél minden erőddel igyekszel tromfolni és könnyedén venni az életet. Görcsösen törekedsz oldottan a rivaldafénybe állni vagy gondtalan, derűs életművésszé és játékossá válni. Nálad általában első a munka, a kötelesség, és csak azután jön a szórakozás. Érzelmeidben szeszélyes és megbízhatatlan is lehetsz.

J A Mérleg jegyében.

Nagyra értékeled a szépséget. Keresed az egyensúlyt, a kapcsolatokat és a nyugalmat. Növeli a hajlamod arra, hogy kellemetlen helyzeteket teremts, vitát, veszekedést provokálj csak azért, hogy megbizonyosodj a szeretett személy érzelmeidről. A szexuális életed élénk és kielégítő. A társas kapcsolatok terén az J ösztönöz a kapcsolatokból való kitörésre vagy azok felbontására. Az ember fokozottan egyéniségnek akarja magát érezni a kapcsolatokban. A nők ilyen állással lerázzák a rájuk osztott szerepeket, követeléseik vannak. Megkérdőjeleződik a házasságkötési formalitás szükséges volta-e.

A kapcsolaton belül sokkal inkább az egyéni beteljesülésnek és vágykielégítésnek jut szerep. Szenvedélyeidet a párkapcsolatban és az együttműködésben éled meg. Szélsőségesen bizonytalan lehetsz, és mániákusan meg akarsz felelni a külvilágnak. Hatalmi játszmákat és végletes helyzeteket (magány vagy függőség) kell, megélned. A párkapcsolatokban és a munkakapcsolatokban a rögeszméd lehet a kapcsolatok önkényes alakítása, és többnyire látszólagos alkalmazkodása is csak manipuláció. Az igazságtétel címén mennyire vagy képes másokat terrorizálni. ha az egyensúlyteremtés szándékod szerephez jut életében, azt meg is teremted, de annak esetleges, újbóli felbomlása igen súlyos veszélyeket vált ki. Saját, belső lelkivilágod, de az anyagi adottságaid is szélsőséges képet tud tükrözni, kiegyensúlyozásuk folyamatos küzdelmet igényel.

5. házad van az J

Néha úgy élsz át bizonyos dolgokat, hogy azok a külvilágból hatolnak feléd, néha viszont úgy, mint belső keletkezéseket. Az utcán sétálva igazán szenvedélyes Skorpiókkal találkozhatsz. Ilyenkor az ötödik házban lévő Plútónk a külvilágból érkező dologként manifesztálódsz. Egyre csak jön befelé az életedbe. És arra kényszerít, hogy bizonyos reagálásokat adj rá. Más esetekben az ötödik házban lévő Plútó arra kényszerít, hogy erőt fejts ki emberekre, szerelemi dolgokban valamelyest Skorpiószerűen viselkedsz, és ez a külsődön is látszik. Mindig erőből akarod megoldani az emberek meghódítását,(de ez nem fog menni)! Vagy az egyik eset áll elő, vagy a másik, vagy néha egyszerre mindkettő. Kiadsz magadból valamit, és azt vissza is kapod. De persze időnként azt kapod vissza, amit korábbi életeidben adtál ki, és ez már a reinkarnáció kérdésköre.

Ilyenkor nagy a késztetés érzel arra, hogy valaki legyél, hogy egyéniségedet különös módon fejezd ki. Ez a vágy, elismerten a legjobbnak lenni, sokszor kudarcot szenvedsz, és nagyság érzésünk igényének fájdalmas újraérzékeléséhez vezet. Ha e késztetés mögött rejlő energia tudatos felhasználható és gyakorlatban alkalmazható erővé alakul, akkor alkotóképességed új, szokatlan mélységű területeit fedezheted fel. Alkotóművészet jóval megelőzheti a korszellemet, ám munkád alapossága és ereje bizonyítja végső sikeredet.

A gyerekekkel és szerelmeiddel való szoros érzelmi kapcsolatok szintén sokrétű önmegismerésedet szolgálják, de ki kell küszöbölnöd az ilyen kapcsolatokban megjelenő kényszeres elemeket. Meg kell tanulnod megelégedni sorsoddal, és nagy energiádat valami különlegesnek a létrehozására kell használni ahelyett, hogy csak áhítoznál a különleges ember hírnévre. Teremtő erő, ami sokféleképpen nyilvánulhat meg, művészeti tevékenységben, intenzív szerelemi kapcsolatokban, vagy tehetséges utódokban. Ha lesznek, gyerekeid nagyon szigorú leszel velük! 2002-2003- lehetőséged lett volna gyermek születésére és fogantatásra, de ez sem történt meg. Ezekben az években komoly párkapcsolatra is lehetőséged volt, de az 5-ös házban 3-levegős jegyű bolygód van, és én úgy érzem, hogy te szeretnél is kapcsolatot meg nem is. Nagyon félsz a kötőtségtől, de szenvedsz attól is, hogy nincs állandó partnered.

Megjegyzés

Azt még nem tudjuk, hogy lesz gyermeked vagy sem, de ha nincs nőgyógyászati problémád, akkor lehetőség van gyermekszületésre, de nem a 2018-as évben. Partner is szükség ahhoz, hogy gyermeked szülessen. Én, arra kérlek, hogy ne legyél a gyermekedhez, szigorú, mert tapasztalatom szerint ilyen állással elfordulnak, elhanyagolják a gyerekek akár az Apát vagy az Anyát. Ez nem gyermekkorukban történik meg későbbi életkorban vagy vallás után. Ha, vállalkozást szeretnél majd azt mindenképpen egyedül, vállad.

Karmikus feladataid: ki kell teljesedned a környezettel való kapcsolattartásban, meg kell ismerni és megmutatnia Önmagadat olyannak amilyen valójában vagy! Képessé kell válnod a gátlásaidat csökkenteni, és elfogadni, megtartani azt, amit ajándékba kapsz. Vállalkozásaiban azonban bizonytalan a siker.

Szemben a 11-es ház a Kos jegyében.

Az egység idealizmusát szimbolizálja, amelyhez Te elérkezhet esz, ha nem félsz Önmagad személytelen megerősítésétől, akkor elérkezhetsz. Ha bár mikor túl meghitté válik a szerelmi kapcsolatod, akkor Te kettészakadsz, ám mimnél tárgyilagosabb tudsz maradni, annál inkább képes leszel saját döntéseid felismerni. A leckéd itt a két szembe lévő házkapcsolatnál a másik emberrel való szoros kapcsolat szükségleteid összeegyeztetése. Az önfeláldozás és az önérvényesítés jelenti a két végletét annak a libikókának, amelyen Te folyton ide-oda billegsz. Fentebb már írtam az 5-ös házról nagyon sok bolygód van vagy is 3-bolygó van ebben a házban. Mind 3-bolygó a Mérleg jegyében van levegős jegyben, de a Plutóról még nem írtam.

Megjegyzés

A Plútó a Mérlegben szingli generáció! Nagyon sok ember szültet és az a tapasztalatom, hogy szingliként él vagy párkapcsolatban él, de mégis egyedül. Ennek különböző oka lehet, vagy külföldön dolgozik, vagy a munkájának él stb.!

Nap az Ikrek jegyében van ebben a jegyben karmikusan a tanulás, kommunikáció, ismeretgyűjtés feladatát hozza. Információt gyűjtesz és adsz, (Merkúr) és a szabadságvágy mozgatja. Ezzel a jeggyel Te tudod leginkább megteremteni a szabadságot. Élénk gondolkodásoddal természetednél fogva alkalmas vagy az önmegvalósításra. Sokoldalú mentális és intellektuális síkon. Szereted az újdonságokat és a változást, itt a változó jegyben van. Ezért figyelmed örökké az új eszmék és gondolatok foglalják le.

Ha a 12-es házban van, akkor NAP, akkor le kell mondanod az elismertségről, az apa, ami lemondásra kényszerít, magány befelé fordulás. Az apával való kapcsolatban van a feladat.

Ha viszont az 1-es házban van a Nap: Legfőbb hajtóerőd Te saját magad érvényesítése. Vállalkozásra, irányításra termettél. Nehezen tudsz viszont mások akaratát a sajátod fölé rendelni, mindig az a legfontosabb, amit Te akarsz. A társaság középpontja kívánsz lenni, Te szeretnéd a mások életét is irányítani.

 Különösen nőknél jelenthet gondot, hiszen férfias jelleget ad, és megnehezíti az odaadást. Könnyen kezdeményezel, bukás után viszont talpra állsz, egocentrizmusod viszont sokszor rombolásig fajulhat. Nem vagy képes mások szemével nézni a világot, vagy beleképzelni magadat a helyzetükbe. Az önismeret révén tehetsz a legtöbbet életcélod beteljesítéséért.

 Megjegyzés

Ha viszont a Nap a 12-es házban ez nem olyan nagy probléma, mert a 12. házból akkor mondjuk, szerényebb leszel azzal a Nappal az Aszcendensen. Mindkét esetben a Nap igenis azt hozza számodra, hogy csillogni akarsz és férfiasan, szellemibb módon megnyilvánulsz meg, büszke, ambiciózus, tetterős, vezető, egyéniség leszel, örülsz, ha magadra vonod a figyelmet. Romantikus és drámai. Személyes varázsod népszerűvé és sikeressé tesz. A Plútóval van a Napnak fényszöge, ami azt jelzi, hogy az arcod elsötétül és feszült kifejezésű lesz. Tekinteted metsző és szúrós. A problémák gyökeréig akarsz hatolni. Erős érzelmek, fizikai energiák. Titkolódzás jellemez.

A Nap a 12-es házból vagy az 1-es házból  vetit fényszöget az 5-ös házra.

Ez az aspektus sokszor egy nem megfontolt, túlzásba vitt önkifejezésre utal. Túl gyorsan akarsz túl sok mindent elérni, anélkül, hogy rendelkeznél az ehhez szükséges önfegyelemmel és megfontoltsággal. A saját magadról alkotott elképzelésed irreális és túlzott lehet, ami frusztrációban végződhet, ha túlságosan messzire akarod kitolni személyiséged határait. Az ebből adódó elhárító reakciók jelzik az erős egó.  Gyakorolnod kell a türelmet, tulajdonságokra van szükséged, tapasztalatra, önfegyelemre, amelyek szilárd alapot adhatnak az elképzeléseidhez, és azok megvalósításához. Időbe és fáradságba fog kerülni, de megéri, mert tartós sikerhez vezet.

 Ez az Jupiter aspketus hordoz magában egy tendenciát az extravaganciára és fényűzésre. Az alaptalan optimizmust le kellene vetkőzni, és óvakodni a megalapozatlan fáradtságtól. A túlzott nagyvonalúság is káros lehet, mert hátsó gondolatokat ébreszt másokban. Nyugtalanságod és a változások iránti vágyad veszélyes lehet életed stabilitására. Az alaptalan optimizmust le kellene vetkőzni, és óvakodni a megalapozatlan fáradságtól. A túlzott nagyvonalúság is káros lehet, mert hátsó gondolatokat ébreszt másokban. Nyugtalanságod és a változások iránti vágyad veszélyes lehet életednek stabilitására.

Megjegyzés

Ezzel a fényszöggel: tele vagy vitalitással, jó kedvel, és vidámsággal nem sajnálod sem az időt, sem a pénzedet arra, hogy jól érezd, megad, hiszen ez egy gondtalan fényszög, és a még kissé megfontolt lennél akkor is feldob és lelkesít ez a fényszög. Általában akinek ilyen fényszöge van, gondtalanná teszi a mindennapi életedet, folyamatosan gondoskodsz a pénzről még, ha meglehetősen gyorsan is elköltöd. A társadalmi tekintély is fontos számodra és hiú is vagy rá. Ám ez sajnos nem zárja ki, hogy nagylelkű legyél és segíts a bajba jutott embereken, egy jó adag könyörületesség társul ehhez a fényszöghöz. Bőkezűen adakozol, és nem csak pénzt, hanem szeretetet, szenvedélyt, barátságot is. Társaságban te rajongsz az asztali örömekért, de fittyet hánysz a mértéktelenség szabályaira is. Nagyon figyelj erre oda, mert ez a bolygó a bőség bolygólya is, és ha nem figyelsz oda sajnos az elhízás veszélye is fent áll.

A házakat a szemben álló házzal is nézem, az a társad pénze az a Bak jegyében van. Te megpróbálsz betömni minden hiányt, amit a partnered nem kapott meg gyerekkorában. Mintha valami pót Anya vagy pót Apa lennél. Mivel látod, érzed, hogy a stabilitás hiányát, megpróbálod azt nyújtani, amit érzelmi alapnak vélsz partnered számára. Ennek segítségével megpróbálsz egy bizonyos meny országot felépíteni a partnerednek.

Megjegyzés

Nagyon figyelj oda az a partnereidre, hogy mit nyújtasz, mert anyagilag csődbe mész az energiádat elszívják. Az élet valóságos, és fontos számodra, de túlságosan komolyan veszed magad Mentális sajátosságodat az édesanyádtól örökölted, így ha megjelenésed nem is, de gondolkodásmódod nagyon hasonlít rá és az ő családjára.

Nehéz leírni, mert nem szeretnélek megbántani, de mivel ez a fényszög diszharmonikus és az 5-ös házas Jupiterrel van kapcsolatban vagy is a szerelem, gyermekek, vállalkozás, hobby, kretivítás házára. A vízjegyben lévő Merkúr miatt szükséged van agytornára, a tények, a számok és a hatalom tiszteletére, arra kellene törekedned, hogy egyformán tanulj könyvekből és az emberektől, szerelmedtől, gyerekedtől és a drágán megszerzett tapasztalatokból is. Sajnos hibás az ítélőképességed, különösen az üzlet tekintetében, ami sokba kerülhet neked főleg, ha vállalkozásba kezdesz, de a szeremben is. Bizonytalan a gondolkodásod is ez a vízjegy miatt van, de ha tudod, hogy miben kel változnod, akkor bár mikor tudsz változtatni.

Merkúr kvadrát Jupiter

 Ez a kvadrát hátrányosan hat, mert sokrétű elképzeléseid túlságosan magasröptűek, és nem realizálhatóak. Az elképzelések nem lesznek részletesen kidolgozva, hiányos a szervező készség, hiányzik a kiegyensúlyozottság, és a valóságérzék. Nagyon sietsz a törekvéseidben, nagydolgot szeretnél elérni és véghezvinni, azonban többnyire többet ígérsz, mint amennyit be tudsz tartani. Szellemi területen is hajlamos vagy arra, hogy nagyobb dolgokba fogj, amelyek messze meghaladják képességeidet. Ez az aspektus hajlamosít az abszolút nem reális optimizmusra. Az értelem és az érzelem sok esetben kerül teljes ellentétbe egymással. Nagyvonalú, nagylelkűek, de elképzelhető, hogy jócskán híjával vagy a józan emberi értelemnek, és a részletek iránti érzéknek. Indiszkrét lehetsz, és rossz időpontban a rossz embernek kifecseghetsz olyasmit, amit nem kellene. Mielőtt bármit aláírsz, nagyon óvatosnak és megfontoltnak kell lenned, mert könnyen áldozatává válhatsz nem megbízható embereknek. Sok esetben ezzel a fényszöggel hajlamos lehetsz arra, hogy túl sokat és fellengzősen beszélj, hogy másokban jó benyomást kelts. Szellemi fennhéjázás, nagyfokú egoizmus.

Merkúr kvadrát Szaturnusz

 Ez szintén egy nehéz fényszög, de megoldható. Ez a fényszög arra utal, hogy Te szerfölött nagy gondokat csinálsz magadnak. A fényszög utalhat arra is, hogy fantáziában, túlságosan sokat törődsz a lényegtelen részletekkel. A sors iróniája, hogy amikor valóban eredeti ötleteid vannak, akkor is nehézségekkel kell megküzdened, hogy elismerésre találj, mert a konzervatív beállítottságú emberek soraiból ellenállással fogadnak. Minden változástól félsz, hajlamos vagy félelemre, mert mindig sikertelenségre vagy veszélyre gondolsz. Azon kívül féltékeny is lehetsz, sőt biztos. .Az élethez való hozzáállásod többnyire pesszimista. Amennyiben befolyásos pozícióba kerülsz, mások gondolataival sokszor kicsinyesen bánsz. Írásos anyagokkal, szerződésekkel nehézségei lehetnek.

Megjegyzés

Különösen figyelj oda, amikor a Merkúr retográl, de a szerződések, hivatalos ügyekre, és amit mondasz másoknak arra is oda kel figyelned, mert bajba kerülhetsz. Túl sokat beszélsz ez sem jó ezt már én is észrevettem, és azt is, hogy nem tudja a másik elmondani, amit szeretne, mert Te folyamatosan beszél, és ki beszélhetsz olyan dolgokat, ami neked később problémát jelent. Nagyon figyelj óda fentebb már írtam neked erről.

Szerencsére a Nap –Plútónak van egy pozitív fényszöge. Magasan fejlett koncentráló képesség, akaraterő, valamint a tehetség, az élet minden oldalát megújítani, megreformálni, átformálni szeretnéd. Ha a horoszkóp egyéb faktorai egy magasan fejlett szellemiségre utalnak, akkor adott esetben az emberiség szellemi vezetői közé tartozik. Képes gyorsan áttekinteni egy szituációt, és kitalálni, hogy hol és mikor vetheti be a legcélszerűbben energiáit. Érdekel a meditáció, a jóga, az okkult dolgok, vagy más rendszerek, amelyek szellemi fejlődéshez vezetnek. Gyakori a tisztánlátó képességet, látnoki, és a tiszta intuíció. Ezzel a fényszöggel egy majdnem emberfeletti erővel rendelkezel, önkifejezésed alkotó módon nyilvánul meg, és energikus, tüzes természetű vagy. A negatív fényszögek miatt elképzelhető, hogy elsiklasz, és nem így éled meg ezt a készen kapott jó fényszöget,

A két Sorsbolygók: Jupiter, és Szaturnusz viszont nincs jó fényszögben. A Jupiter a bőséget jelenti (szerencsét), a Szaturnusz a korlátozást - egymással ellentétes a két bolygó energiája.

Folytatom a szerelmi kapcsolatod

Vénusz a Rák jegyében Dd

Romantikus és házias vagy; szerelemre és házasságra születettél. Szükséged van partnere és családod támogatására, csak így érzed az életed teljesnek. Ha úgy érzed, nem szeretnek, féltékenyé és birtoklóvá válsz, és makacsul ragaszkodsz a kiégett kapcsolatokhoz is. Könnyen megsértődsz, állandóan bizonyítani kell neked, hogy szeretnek. Otthonod menedék a külvilág ellenében: meleg és kényelmes. Nagyon érzelmes, álmodozó, fantáziadús, médiumi képességekkel megáldott személy, aki azonos lelki- szellemi beállítottságú partneréhez rendkívüli módon képes vagy kötődni, még elereszteni is képtelen vagy. A Vénusz nem érzi magát jól ebben a jegyben, ezért, félénk, védelemre szoruló, féltékeny, aki döntésképtelenséged miatt állandó konfliktusban állsz házastársaddal és az, rokonaiddal is elfordul.

Vénusz a szerelem bolygó nem köt fényszöget

 Ez azt jelzi, hogy szélsőségesen viszonyulhatsz a szeretteihez, szerelemhez: egyszer azt érzed, hogy nincs szükséged arra, hogy bárki szeressen, vagy pedig folyamatosan visszacsatolást igényelsz partneredtől az érzelmeidre vonatkozóan ("Szeretsz még?").

 Mérlegjegyében és az 5-ös házban

 Bájos, romantikus, Nő vagy ügyelsz a jó modorra. Mivel néhány kérdésben irányítható, kompromisszumképes vagy. De ezzel az állással Te mindenképpen olyan Társat keresel, akivel a lehető legtöbb izgalmat, kalandot tudtok együtt megélni, akivel sosem unatkozol. Szeretnél vele sok új dolgot felfedezni, ez igaz a szexualitásra is. A gyerekvállalásról is hasonló elveket kell, hogy vallj, mint Te.

A Mars ismét levegős jegyben, de nem az 5-ös házban a 12-es házban van. A Mars levegős jegyben mentálisan nyilvánul meg. Néha túlságosan sokat vállalsz magadra. Szellemi nyughatatlanságra levezetést igényel különben vitatkozó természetűvé válsz. Te mindig legalább két dolgot akarsz csinálni egyszerre azokat is, ha tehetnéd, gyors ütemben váltogatnád. Céljaid sokszor a pillanat szüli, és azt csinálod, ami éppen eszedbe jut. Mindig aktív vagy nem tudod kikapcsolni magad. Kitartásod viszont nincs, ezért kevés dolgot tudsz megvalósítani. Nem vagy harcias, de nem mondanék igazat, ha nem ezt mondanám. Te bizonyos dolgokat ügyesen, kikerülöd. Párkapcsolatban viszont azt várod el, hogy a Társad azt csinálja és úgy, ahogyan azt Te diktálod. Ez nem fog menni!

A Mars itt van leginkább "behatárolva".. Nem szeretsz az első sorban küzdeni. Csak a színfalak mögött jössz lendületbe. Gyakran elfojtod, vagy legalábbis nem mutatod ki a dühödet. Ha sikerül érvényesülnie, akkor a vagy a háttérben történik, vagy olyan ügyben, amely mindenkinek javára válik. Az erotikában jól tudod leplezni a szándékaidat. Nem jut el a valódi cselekvéshez. Tervezel, gyakorolsz, próbálsz, és aztán elszalasztod a cselekvési lehetőséget. A 12-es házba olyan dolgokat rak a lélekre, amire szükség van, de ha túl hamar megélné a lélek, ártana vele. Ezért takarékra van téve, nem lát rá a lélek, mert fél tőle. Spirituálisan fejlődnöd kell, hogy meg tud élni. Nagybolygó tranzitoknál (mikor valamelyik bolygó odaér) megéli, de nem biztos, hogy tud vele élni.

Hold-Mars oppozíció

Szintén egy negatív fényszög és a Holddal az érzelmek bolygójával. Az érzéseid állhatatlanok, na, jó nem mindig, de a tüzes Holddal nem könnyű. Előfordul veled, hogy olykor a legkisebb, legapróbb bosszantó körülmény miatt is képes vagy teljesen elveszíteni az önuralmadat, és ezt mindenki megszenvedi a környezetében. Ilyen aspektussal rendelkező nőknél hiányozhat a szelídség.

Konfliktusok a szülőkkel, különösen az apával, de előfordul az anyával is. Ez később visszhangzik a saját családban is. Olyan erős az új élmények utáni vágyad, hogy sokszor bonyolódsz nemkívánatos kapcsolatokba,

Szaturnusz a Vízöntő: a sorsbolygó szintén levegős jegyben van

Jelen életben úgy alakítod a sorsod, hogy a múltból indulsz ki. Érdekel ugyan az új, de még mindig erősen kötődsz, túl erősen a múlthoz. Itt is az volna a feladat, hogy azt a bizonyos múltat és a jövőt összekapcsolni, de oly módon, hogy csak azt szabad megőrizni a múltból, ami haladó, ami nem a múltat szolgálja, s ehhez kell hozzávenni azokat az új elveket, felfogásokat, ami már a jövőhöz köthető. Tehát a múltbeli bölcs tapasztalatokból kellene tanulni, és az alapján felvázolni a fejlődési utat. Itt megint az a helyzet, hogy a ks-ben a hagyomány szerint uralomban van G. Ezzel a helyzettel ez egy megalkuvásmentes ember, tehát semmiféle kompromisszumra nem hajlandó, hanem nyílegyenesen járja az útját. A feladat, hogy a ks-nek a humanitárius oldalát kellene elővenni, és úgy törekedni a saját célok elérésére, hogy azzal egy kicsit a világot is előbbre vigyed.

Családi karmád Korán elhagytad a szülői házat, hogy a magad útját járhasd. Szükséged van az abszolút szabadságra, ugyanakkor vágysz az érzelmi kötődésre. A családalapítás gondolata nem áll távol tőled, a végkifejlet azonban kétesélyes. Ha sikerül hozzád hasonló gondolkodású társra találnod, örömmel gondoskodsz róla és gyermekeitekről. Ellenkező esetben viszont folytonosan a szabadság és a kötöttség között ingadozol.

Gyermekeiddel A hagyományos anyakép meglehetősen távol áll tőled, ezért a nevelésben sem az általános módszereket alkalmazod. Nem kelted gondoskodó tyúkanyó benyomását, sokkal inkább a barátja vagy gyermekednek. Hangsúlyt helyezel intellektuális fejlődésére - bár néha csak egy kis soron kívüli kényeztetésre lenne szüksége. Kamaszkorában rendkívüli megértést tanúsítasz iránta, mivel jól emlékszel saját függetlenségi törekvéseidre. Valójában ebben az életszakaszban kerülhettek igazán közel egymáshoz.

Megjegyzés

Édesanyád: Társának és gyerekeinek helyesebben Neked, mert nincs testvéred minden körülmények között igyekezett megadni a biztonság érzését, amiben, gyerekkorában édesanyád hiányt szenvedett. Ám éppen e régi sérülés miatt sokszor éppen édesanyád az, akinek fokozott szüksége van a gondoskodásra és a védelemre. Így aztán egyik végletből a másikba esik: egyszer anyáskodott a szerettei fölött, máskor szeszélyeivel zsarolja ki tőlük a figyelmet. Hangulati ingadozásai közepette észre sem vette veszi, hogy mindez mekkora lelki terhet jelent SZÁMODRA!

Munka

A hatodik ház a napi tevékenységek, elsősorban a munka és mindennapjaink megszervezésének szimbóluma. Ide tartozik még a testápolás, a tisztaságra való fogékonyságunk, és egészségünk is. Betegségeink, illetve az azokra való hajlamdöntő többsége kiolvasható a hatodik házban található bolygók és jegyek összefüggéseiből.

 6. ház a Skorpió, és a Nyilas

A Skorpió jeggyel kezdődik ezért szélsőségesen éled a szolgálat és a munka házát. Sokszor a vakmerőségig elmélyül benned, vagy függővé válsz általa. Sokszor élsz meg ezen a területen "kis halálokat", de ezekből szívósságod folytán képes vagy mindig újjászületni. Előfordulhat, hogy ezen a téren van valami titokzatos, szuggesztív hatalmad, amivel másokat hátulról irányítsz vagy sakkban tartasz.

Mivel a Nyilas jegy is 30 fokon ebben a házban van

Ezért nagyon idealisztikusan és nagyravágyóan viszonyulsz. Magasröptű elméleteket gyártasz, ideológiákhoz vonzódsz, és nagyon tudsz lelkesedni. Ugyanakkor az elméleteid ritkán próbálod ki a gyakorlatban, ezért szavaid kiüresedhetnek. Azt hiszed, mindent jobban tudsz másoknál, és mindig neked van igazad. A gyakorlati munkát szívesen másra hagyod viszont, de mivel ebben a házban van a Hold ez a bolygó minden képen szolgálatot, alárendeltséget hoz. Megjelennek a B mi munkakörök: óvónő, orvos, pedagógus.(Gyerekekkel még foglalkozhatsz, de orvosi pálya arról már lemaradtál)!

A Hold ebben a házban azt is jelzi, hogy szeretsz gondoskodni a többiekről. 6 –ós házas B a-dal ne legyél főnök, mert ezzel az állással a munkában csak alárendelt lehetsz, befogadóbbnak kell lenned ez, nagyon fontos, hogy a munkádban mindig szükség legyen rád. Bár Te szettnél főnök lenni. A választott munkahely kényszermegoldás, ahol csak addig akarsz dolgozni, míg jobbat nem találsz. (A jelenlegi munkahelyed az jó neked, mert egyedül dolgozol, a főnököd csak időnként megy be hozzád. Ebben a házban vannak a kis házi állatok is, ha jól emlékszem van is egy kis macskád.

Egészség: Ha harcolsz az alárendeltség ellen, az betegséget válthatsz ki. Megjelenhetnek az, B mint betegségek: elhízás, gyomorprobléma, emésztési zavarok, nőgyógyászati terület, pszichés labilitás.

6. ház: az Uránusz

Csekély állandóság a munkában, váratlan munkaváltoztatások, a környezettel való különbözőség a megértési és együttműködési érzék hiánya miatt. Munkahelyeden újító szellemű vagy. Csak a kötelességed érdekel, nem barátkozol, nem társulsz, egyedül járod a választott útadat. Eredményeid világra szólóak lehetnek, de munkatársaidtól, sok kellemetlenséget kell eltűrnöd. Neked vállalkozó, független munka való, nem bírod az alárendeltséget pedig muszáj elviselned! Külföldi munka talán jobb lenne neked, és kiváló asztrológus is lehetsz, és a számítástechnika, is ezzel a bolygó állással.

A 6-os házadban 3-bolygód van, I Talán szükséged van arra, hogy a gyakorlati oldalt az intuitív oldalaiddal egyensúlyba hozd, és egy racionálisabb megközelítést alkalmazhatsz az intuícióhoz.

Egészség

H - Ezek a betegségek gyógyíthatók (váratlanul jön, de váratlanul is gyógyul meg.

I A Nyilasban (Peregrin)

Tekinteted a bizonytalan jövőre irányítod, a jelen tanulságai nem érdekel (?) Átfogó terveket dolgozol ki az emberiség általános felemelkedéséről, ám a terv részleteiről ne kérdezősködjön senki, mert arról fogalmad sincs. Akkor a legpozitívabb a tevékenységed, ha találsz olyan szerényebb képességű munkatársakat, akik meg tudják oldani a világmegváltó vázlatok kivitelezését.

 Ezzel az állással mindig néhány méterrel a föld felett tartózkodsz. Segítőtársak nélkül semmit sem érsz el, és az a problémád, hogy ezt nem vagy hajlandó elismerni. Hajlamos vagy arra, hogy a misztikus élményt összekapcsold a ma még kevéssé magyarázható jelenségekkel, parapszichológiával, okkultizmussal. Meg szeretnéd, szünteti a korlátokat, elmosni a határokat - és megmutatod azt is, hogy a régi szabályok, régi elképzelések még mindig érvényesek, csak egy kicsit kell modernizálni őket.

Problematikád
Egy délibábon lovagolsz, és görcsösen ragaszkodsz a vélt igazságodhoz. Ha, az életed félresiklott, akkor úgy érzed, idegen neked ez a világ.

Ha a 6-os munka házában van, akkor a rutint, a fegyelmezettséget néha nehezebben bírod a munkában, hangulatod vezérel.

Ha viszont a 7. házban:

Szerintem ebben a házban akkor nehezen találsz megnyugvást egy tartós kapcsolatban. A partnereddel szemben nagy elvárásokat támasztasz, hajlamos vagy a fellegekben járni. Azonban mindez nem tart sokáig. A kezdet lehet mámorítóan rabul ejtő, amit aztán kaotikusság, féltékenység követ. A kapcsolat esetleg botrányos válással, szakítással fejezõdik be. Vagy nem mutatsz hajlandóságot érzelmi elkötelezettségre, vagy felelőtlenül veted bele magadat a kapcsolatokba. Nagyon szereted a romantikát, ami nem probléma, de vigyázz, mert ez egy ködös bolygó, és ne, hogy elvész a ködben!

AWI

Alattomos egy fényszög ez, ravaszul gyengíti az akaraterődet, és fogékonnyá tesz olyan hatásokra, amelyek nem mindig értékes forrásból erednek. Vágysz a figyelemfelkeltésre, és minden lehetőt megteszel azért, hogy bizarr, szokatlan és rejtélyes dolgokat tapasztaljál meg. Oda kel figyelned erre a hajlamodra, amely arra ösztönözhet, hogy különös és megbizhatlan emberek társaságát keresd. Néha homályos és a gyakorlattól távol álló idealizmus hatja át érzelmi homályos és gyakorlattól távol álló idealizmus hatja át érzelmeidet, és gondolkodásodat. Szép és meghatározhatatlan dolgok körül forog az eszed, s áttengened magad az álmoknak, valamint a megbabonázó és veszélyes érzelmeknek. Folyamatosan a józan értelemre kellene hallgatnod, és távol tartani magad minden olyan gondolattól és tettől, amelyik az ihletettes éggel, a megérzéssel az érzéssel kapcsolatos.

Megjegyzés

Te makacsul ragaszkodsz a megadott születési óra, perchez, de én biztos vagyok abban, hogy nem a 6-os házban van ez I a bolygó. Ha, a 7-es ház házasság házában van, akkor, amit leírtam az azon a területre lesz érvényes. Ez is azt jelzi, hogy nem bízol meg az emberekre, és nem bízol meg, mások emberek és tanácsaira. Mivel a sors sodrásának nehezen állsz ellen, többféle ideológiával azonosulsz, mire megtalálod az utadat. Az életkor előhaladásával a szemlélet módod kiszélesedik a személyestől az általánosabb felé, én központúságod emberszeretetbe fordul, érdeklődésed sokat érintő ötletek, az emberek nagy csoportja és a szociális problémák minden vonatkozásban.

Szerencse pont a 6-os munka házában

Az asztrológusok által leggyakrabban használt arab pont. Szerencsés helyzetekre, körülményekre utal, vagy nem! Miért is? Mert az is fontos, hogy milyen jegyben van a szerencsepont, és  annak a jegynek az uralkodó bolygójának helyzete számít inkább, hogy hol van. Neked a Nyilas jegyében van kedvező lehetőségek és a siker található vidám, elfogulatlan, szabadságot szerető. Keresed  az értelmet és az új tapasztalatokat,és  azt is jelenti, hogy a boldogságot a munka és az áldozat révén éred el amennyiben megfelelő önkontrollal rendelkezel. A dolgok intézését saját kezedben kell venned, ellenkező esetben az elért eredmény a munkában rövid távú lesz. Nagy ambícióval nagy eredményeket lehet elérni, de nagyon fontos,
hogy reális, elérhető célokat tűzz ki maga eléd. A Szerencsepontod viszont a ház urával diszharmonikus fényszöget kap. Ezért sokkal kevesebbet érsz el partnereid, feljebbvalóid segítségével, mintha csak saját erődre támaszkodnál.

Anyagi szempontból a legelőnyösebb, ha mindent magad csinálsz, mert a többiek becstelensége, alkalmatlansága gyakran veszteségeket okozhat számodra.

Megjegyzés

A beszélgetésünkkor elmondtad, hogy több munkahelyed is volt és nem érezted jól magad. Jelen munkahelyeden jól érzed magad, mert egyedül dolgozol, ezért nem érzed minden nap azt, hogy gátolja valaki a munkádat. Jó lenne, ezt a munkahelyet megtartani mivel én nem ajánlom a vállalkozást!

A 7-es ház párkapcsolat, házasság, társulás.

A párválasztás szempontjából igen fontos a horoszkóp hetedik háza, amely éppen a közeli kapcsolatokkal, a különféle írott és íratlan megállapodásokkal függ össze. Így aztán elsődleges jelentősége van annak, hogy a 7-es házad melyik jegy uralja horoszkópod hetedik házát.

Ebben az esetben is két esélyes a dolog, hogy a 7-es házad a Nyilas jegyével kezdődik vagy a Bak jegyével. Most az egyszer leírom mindkét jegyet és majd Te eldöntöd, hogy melyik vonatkozik rád. Nagyon sok elemzést elkészítettem már, de ilyen görcsösen senki nem ragaszkodott a megadott születési órához, perchez. Nem Te vagy a hibás, hanem én, mert el kellet volna fogadnom a 4:55.perces születési időt és vagy illik rád vagy sem. Az életed folyamán, egyik területen sem érsz el olyan sikereket, amit Te szeretnél. Ez azért van, mert mindenben kételkedsz, és te azt hiszed, amit Te mondasz az a jó! Tévedsz, ha azt hiszed, hogy mindenben Neked van igazad! Nem szeretnélek megbántani, de felteszek egy kényes kérdést, kérlek, ne sértődj meg! Kérdezd meg Önmagadat, hogy miért is nincs párkapcsolatod? Mert Te akarsz arányítani, és azt szeretnéd, ha minden úgy történek, ahogy azt Te szeretnéd! Én biztos vagyon abban, hogy a Nap az 1-es házadban van! Ha, pedig a 12-es házadban van, akkor az alázatot és az elfogadást kel megtanulnod! A Mars mindenképpen a 12-es házadban van és ez ott is marad! Miért nem mennek a Nők férjhez egy 12-es házas Marssal? Elmondtam már neked, de ha szeretnéd, ismét elmondom, de nem írom le, mert már így is sokat írtam!

Ha a Nyilas jegyével kezdődik (TŰZ és változó jegy!

Eléggé különleges elvárásaid vannak, ugyanis olyan társra vágysz, aki vagy másik országból származik, vagy a sajátodtól teljesen eltérő volt a neveltetése és az élete. Valószínűleg nincs problémád azzal – sőt talán még az elvárásaid között is szerepel az, ha a társad sokat utazik, vagy valamilyen más okból kifolyólag az átlagosnál több időt tölt otthontól távol.

Nem szeretnél olyan társat, aki túl sok időt akar veled tölteni, vagy aki túlságosan eláraszt a szerelmével vagy túl figyelmes veled. Olyan partnert szeretnél, aki szeret gyakran utazni, mégpedig veled. A jó humor nagyon sok pluszpontot jelent számodra. Vigyázz az olyan jelölttel, aki túlságosan is független és önálló; azt azért nem szereted, ha egyáltalán nem törődnek veled!

Nem csupán bölcs lépés extra erőfeszítéseket tenni a jelöltek múltjának a kiderítésére, de szükség is van rá. Tudnod kell, hogy sok „idegen” azt gondolhatja, hogy el tudja rejteni a múltban elkövetett hibáit, és kívánatosabbnak tüntetheti fel magát, mint amilyen valójában. Ha bármit el akarnak titkolni, akkor tudják, hogy sokkal könnyebb dolguk van akkor, ha nem régóta élnek ott, ahol te. Mindig légy résen, és vedd észre, ha következetlen az, amit különböző esetekben mondanak neked.

Veszélyek

Az egzotikum iránti vonzalmad természetesen veszélyeket is rejt magában. Elsősorban arról van szó, hogy nehéz megismerni a partnered titokzatos múltját, és legalább olyan lehetetlen kiismerni a rejtélyes embert is vagy is a társad! Nagy a veszélye tehát annak, hogy kalandorok áldozatává esel ezért, legalábbis az első időszakban, nagyon óvatosnak kell lenned partnereddel, szemben, fenntartással kell fogadnod történeteit, a nélkül persze, hogy a gyanakvás megmérgezné a kapcsolatotokat.

Bak kardinális föld jegy

A túlzott óvatosság nehezíti meg a párkapcsolat létesítését. Partnerkeresés közben elsősorban nem az érzelmek vezérének, hanem szinte kizárólag az foglalkoztat Téged, hogy ne sérülj, a viszonyból ne kerülj ki vesztesen. Igaz, azt sem kívánod, hogy társad ráfázzon a kapcsolatra, ilyen szempontból tehát becsületesnek mondható. Úgy is fogalmazhatnám, hogy a párkapcsolatot egyfajta üzletnek tekinted, a boldogító igent pedig az üzlettársi viszonyt szentesítő íratlan szerződésnek. Mindennek eredményeként rendszerint sikerül is tartós, bár meglehetősen érzelemmentes, emberi szempontból nézve túlságosan is hideg-rideg párkapcsolatot kiépíteniük, ami voltaképpen tökéletesen kielégíti Téged. Az érzelem hiány azonban nem jelenti azt, hogy a szexet ne tartanád fontosnak, ám általában a testi érintkezés folyamán sem engeded begyűrűzni a te kis világodban „lelkizést".

Veszélyek

Hálószobátokból gyakran teljesen hiányzik a romantika, így a fizikai kielégülés nem járhat együtt a lelki beteljesüléssel. Mindennek következtében valós a veszélye annak - főleg, ha partnered is teljesen hasonló beállítottságú -, hogy „besavanyodnak", semminek sem tudtok örülni, a szakmai sikerek is hidegen hagyják őket; így végül szürkén, örömtelenül élitek le az egész életeteket.

Megjegyzés

A 7-es ház az mindenképpen két jegyet foglal be ezért minkét jegy igaz lehet a kapcsolatodra, de a Nyilas jegyével kezdődik, ami azt jelenti, hogy az első házasságodnak, már 2004-2005 ben meg kellett volna, történi. A Bak jegy viszont már második házasságot jelöl. A Bak az azért jobb mivel neked nincs föld jegyed így mivel ez föld jegy ezzel pótolná neked a föld jegy hiányát. A ház ura is fontos, de mivel neked mindkét 7-es ház ura az 5-ös házban van.

7. Ház uralkodója az 5. házban

A szórakozás, a romantika és a játékosság szelleme fontos számodra, amikor közeli kapcsolatban állsz. Inkább egy társon múlik, hogy ösztönözd a saját kreativitásodat vagy a "belső gyermeked" megjelenését. Nem valószínű, hogy más okból feleségül szeretnél házasodni, csak szeretni, mivel idealista és romantikus oldal van. Ez néha azt jelzi, hogy kreatív és kifejező partnert keresel, vagy szakmai szinten törekszel valaki kreatív törekvésében. Olyan társakat keresel, akik hasonló eltéréseket és hobbidat élveznek, mint Te.

Nagyon függsz a partnered bátorításától, és egy társad figyelmét felkelted. A játékos, megnyugtató és bátorító kapcsolat a legvonzóbb a Te számodra. Te táplálod a partnerkapcsolat érzelmi energiáját, ami bizalmat ered a szövetségtől. Lehet, hogy "szerelmes vagy a szerelemben", és új és idealista hozzáállással hajlandó vagy minden új kapcsolatot megközelíteni. Mivel mindkét „sorsbolygó” vagy is a 7-es ház ura az 5-ös házban van.

Az 5-ös ház a szerelem gyermek háza így ez azt jelenti, hogy

szerelmi házasság, boldog és békés házasélet! 31-éves (2014) és 33-éves (2014) korodban. Ez sem történt meg! Miért is? Mert ezzel a bolygó állással nem kizárt, sőt biztos, hogy megpróbál a partnereden uralkodni. 12-es házadban van a Mars erről már írtam! Szerencsés és sikeres utódok (ez sem történt még meg, de még semmi nincs veszve hisz még 37 éves leszel és mivel az elmúlt években 40-évesen is szülnek a nők. Ha, tanulsz és megváltozol az elemzés olvasása után, akkor sikerül be vonzani egy olyan partnert, akihez hozzá mész.

A nadrágot, és a kalapot viszont nem Neked kel viselni, hanem a párodnak. Ha, ezt nem tudod megvalósítani, akkor nem tudom, hogy mikor kötsz házasságot, mert nem a te dolgod, hogy irányíts egy férfit és egyik férfi sem viseli el. Te Nőnek születtél és kérlek Nő ként, és Anyaként viselkedj egy kapcsolatban. Híd el nekem,hogy nem elég az,hogy sokat adsz a külsőségre,mert sajnos ez így van! Egy férfi viszont ezt nem tűri el és jogosan nem tűri! Gondolkodj el ezen és akkor talán sikrűl boldog párkapcsolatban élned!

ESG

Ez a fényszög is segít mivel a 12-es házból az 5-ös szerelem házára vetíti a fényszöget.

Kit ünő egyensúlyt tudsz tartani a bátorságot és a vissza fogottságot. Tudod, hogy mikor kel harcolnod, és mikor visszavonulót fújni, mikor kell erőltetni valami, és mikor várni az alkalmas pillanatra. Egyensúly és arányérzéked a legnagyobb erősséged. Kitűnő az ítélő képességed, mindig tudod, hogy hova tartasz és hogy minden egyes tégla, legyen bármilyen kicsi is miként illik a végső alkotásba.

Megjegyzés

Sajnos ez nem így van hisz honnan is tudnád, hogy hogyan kel cselekedned, ha nincs a kezedben egy személyiség elemzés. Sajnos hiába van jó fényszöged, ha a Mars a 12-es házban mást jelez, és te azt tartod jobbnak, de most már látod, hogy miért nincs párkapcsolatod. Az összes fényszög közzel ez az egyik legjobb az önbizalomhoz, a fejlődéshez és a tartós sikerhez. Ezzel a fényszöggel nem akarsz semmit annál jobban, mint hogy az energiáid mindig hasznos és előre mutató megnyilvánulási lehetőséget találj. A belső hang viszont neked mindig mást mondott, és azért harcoltál a függetlenségeddel, de most már tudod, így arra kérlek, hogy olvasd el figyelmesen, és változtass Önmagadon a saját érdekedben!

FMG

Ez a fényszög 19-20-évenként fordul elő figyelemre méltó ideig tart, ezért sokan születnek ekkor, mint Te is. Az egyik legjelentősebb fényszög. A 19 évenként mindig egy újabb 19-20 éves ciklus kezdetét jelenti. Valami véget ér, és valami elkezdődik. A Jupiter a növekedés, a Szaturnusz az összehúzódás. A Jupiter az optimizmus, a Szaturnusz a pesszimizmus. A Jupiter a humor, a Szaturnusz a komolyság. A Jupiter kötetlen, a Szaturnusz korlátok közé szorít. A Jupiter liberális, a Szaturnusz konzervatív.

A Jupiter bűne a gőg, a Szaturnusz bűne a fösvénység. A Jupiter túlságosan bízik, a Szaturnusz túlságosan fél. A Jupiter kölcsönkér, a Szaturnusz kölcsönad. A Jupiter tisztelet, a Szaturnusz tekintély. A Jupiter mindig a jelen, a Szaturnusz mindig a múlt. Ez a fényszög mindig a 2 elv egyensúlyát jelenti. Új korszak kezdetét. Valami startot vesz, az élet új pályákra indul.

A magasban táncoló túl szép jupiteri tervek szolid szaturnuszi keretek között valósulnak meg, öltenek szilárd alakot. A Szaturnusz úgy hat a Jupiterre, mint a bankár (Szaturnusz) a hitelkérőre (Jupiter), amikor megkéri a rózsaszín terv szövögetőjét, hogy álmát konkrét számokkal, tervekkel, elképzelésekkel támassza alá. Írj szolid üzleti tervet, magyarázd el az ideáidat. Nagy türelemre van szükséged és kemény munkára, hogy elérd céljaidat. Csak akkor tudsz maradandót alkotni, ha elegendő tőke áll rendelkezésedre. A sorsod gyakran társadalmi események határozzák meg. A világban történő nagy események nehézségeket hozhatnak az életedben.

Ez a fényszög sikert-biztonságot ad számodra. 2019 leszel 38 -39 éves ez a fényszög viszont 2019-március 9-től augusztus 8-ig érvényes.

Ebben az időszakban nem jól viseled, ha korlátoznak. Munkádban nem biztos, hogy kapsz eléggé szabad kezet és úgy érzed, hogy ez nagyon megnehezíti majd a mindennapjaidat. Tehetetlenségérzeted mind gyakrabban torkollik dührohamokba, így itt az ideje egy kis változtatásnak. Akár munkahelyi, akár lakhelyi változások következnek be, várhatóan felszabadultan, újult erővel és szükségedhez mérten nagyobb mozgástérrel folytatathatod majd az életed.

2019 január 10 február 1-ig  ERG

Menni, vagy maradni? - ezt a kérdést sehogy sem fogod tudni, tudni eldönteni, amikor ez a nehéz fényszög van, de bízom benne, hogy megfelelő döntést fogsz hozni.  Önmagad belső bizonytalansága jelenti most a legfőbb akadályt, az a belső hang, aki mindenre rákérdez, lekicsinyel, vagy félsz. Ha tisztában vagy, hova kell eljutnod, egyenletes tempót diktálj magadnak és ne hagyd, megadat kétkedéseitől meggyőzni, megtorpanni.Nincs semmi okod rá.

EWG

Március 4-től 25-ig

Ez egy rövid tranzit szép sorban, fegyelmezetten teszed a dolgodat, képes leszel az elmélyült figyelemre, az aprólékos alkotásra, fejlődésre. Elsősorban a gyakorlati, mintsem elméleti síkon érsz el sikereket, önfegyelemre képes, összeszorított foggal is haladsz lépésenként a céljaid felé. Erődet jól osztod, beremélem, így nem fáradsz ki. Teljesítményedért, precizitásáért főnöködtől elismerését is kivívhatod.

Ez a tranzit augusztus 330-31 dől ismét ebben a fényszögben áll szeptember 19-ig olvasd el ugyan az, de azt nem tudom melyik területen.

EWG

Feszült, stresszes időszak, mert úgy érzed, önmagadban kellett csalódnod. Fél évvel ezelőtti nagy terveid most végképp szertefoszlani látszanak, és szembe kell nézned azzal, hogy rossz lóra tettél szert. Lehet, hogy mások is hibáztak, de a saját felkészületlenséged volt a legfőbb oka a kudarcnak. Ne csak másokat okolj, jobb, ha most tisztázod hányadán állnak dolgaid.

Az elemzés ezzel vége egy pár tranzitot írtam le mivel nem pontos a megadott idő így nem szeretnélek félre vezetni, vagy is olyan tranzitot írni le, ami köszönő viszonyban sincs veled.

Az elemzés ezzel vége egy pár tranzitot írtam le mivel nem pontos a megadott idő így nem szeretnélek félre vezetni, vagy is olyan tranzitot írni le, ami köszönő viszonyban sincs veled.

Sok sikert kívánok Neked az élet minden területén. Bízom benne, hogy sokat segítek az elemzéssel, hogy szebbé, jobbá tud tenni az életed. Ha az embernek nincs határozott célja, akkor hiába szalad akármilyen messzire, tulajdonképpen ott marad, ahonnan elindult.

Búcsúzóul: kedvenc idézetem

„Túl messzire eljöttem ahhoz, hogy most itt megáljak. Lehet, hogy földhöz vágott az élet, de nem ütött ki. Felkelek, mert tudom, hogy győztes vagyok, és nem áldozat

Sok sikert kívánok Neked az élet minden területén.

Feketéné Zsóka

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.